A brit diplomácia kiáll a melegjogokért szerte a világban | Háttér Társaság

A brit diplomácia kiáll a melegjogokért szerte a világban

A brit külügyminisztérium arra biztatja a diplomatáit, hogy álljanak ki a melegek jogai mellett szerte a világon, még azt a kockázatot is vállalva, hogy magukra haragítják a homoszexuálisokkal ellenséges kormányokat.

Chris Bryant, a homoszexualitását nyíltan vállaló külügyminiszter-helyettes kézzel írt levélben gratulált bátorságáért három olyan kelet-európai brit nagykövetnek, aki szót emelt a melegek jogainak tiszteletben tartásáért a fogadó országban.

Az egyik gratulálólevél Ric Todd varsói nagykövetnek szólt, aki a brit nemzeti színű zászló mellék a szivárványlobogót is felhúzatta a meleg büszkeség lengyelországi rendezvényeinek idejére, sőt lengyelre fordíttatott egy brit melegjogi kézikönyvet. Jellemző módon jogvédő tevékenységéért leghangosabban az állampolgári jogok szóvivője, a lengyel ombudsman kritizálta a nagykövetet, mondván, hogy túllépte hatáskörét.

Dicséretet kapott Steve Williams bulgáriai nagykövet is, amiért a bolgár szélsőjobboldali vezérek haragjával dacolva támogató üzenetben állt ki az ultranacionalisták és vallási aktivisták által fenyegetett szófiai melegfelvonulás mellett.

A harmadik megdicsért nagykövet a romániai, aki személyesen is részt vett a bukaresti melegfelvonuláson.

A The Guardian című brit lap szerint Bryant egyértelművé akarja tenni, hogy Nagy-Britannia emberi jogi politikájának egyik pillére a homoszexuálisok elemi emberi jogai melletti kiállás, s ezt a brit diplomatáknak is érvényre kell juttatniuk a brit külpolitika részeként.

A külügyminisztérium szóvivője szerint a melegjogok előmozdítása valójában már jó ideje a brit külpolitika egyik célja, ami újdonság, az az LGBT Toolkit nevű programcsomag, amely láthatóbbá, feltűnűbbé tette ezt a törekvést.

A miniszterhelyettes kérni fogja a brit Nemzetközösség tagországaiban akkreditált brit diplomatákat is, hogy fogadó országukban járjanak közben a melegek alapvető emberi jogai érdekében, még akkor is, ha esetleg az ottani kormányok nem nézik jó szemmel e tevékenységüket. A Nemzetközösség számos tagállamában - gyakran éppen brit gyarmati örökségként - még mindig tiltják, üldözik a homoszexualitást.

Chris Bryant el akarja érni, hogy a melegjogok kérdése téma legyen a Nemzetközösség legközelebbi - novemberi trinidadi - csúcstalálkozóján is, amelyen ott lesz a királynő és a kormányfő is.

Hatter.hu

Témák