Meleg angol író tart előadást a Szabó Ervin könyvtárban | Háttér Társaság

Meleg angol író tart előadást a Szabó Ervin könyvtárban

Budapestre látogat és a március 27-én a Szabó Ervin könyvtárban találkozik az érdeklődőkkel Alan Hollinghurst homoszexuális brit író, akit az angol nyelvű irodalom egyik legrangosabb elismerésével, a Booker-díjjal tüntettek ki 2004-ben Szépségvonal (The Line of Beauty) című regényéért.

A brit kulturális intézet közleménye szerint az író március 27-én, hétfőn délután 5 órakor felolvasást tart műveiből, beszél életéről és munkájáról a központi Szabó Ervin könyvtárban.

Hollinghurstnek eddig négy regénye jelent meg, de magyarul még egy sem. Gazdag nyelvezetű írásai mind melegtémájúak, díjnyertes regényében a bigott, homofób, korlátolt thatcherizmus korát dolgozta fel szatirikusan. Az 1980-as évek Nagy-Britanniájában játszódó regény egy homoszexuális oxfordi egyetemista életkezdésének, szexuális eszmélésének története, egyben az AIDS felbukkanásának krónikája is.

Irodalomkritikusok szerint a Szépségvonal a Thatcher-korszak remekbe szabott ábrázolása. "Szörnyű idők voltak azok" - mondta a Londonban élő 52 éves író. Hollinghurst minden regényében foglalkozik a homoszexualitással, a British Council közleménye szerint ő az első író, aki a brit irodalom főáramlatába helyezte a témát.

A The Times című lap volt kulturális újságírója 1988-ban publikálta a The Swimming-Pool Library című első regényét. Az 1994-ben kiadott The Folding Starral pedig már jelölték a Booker-díjra, amellyel Nagy-Britannia, Árország vagy a Brit Nemzetközösség egy-egy íróját jutalmazzák minden évben. A Booker-díjjal kitüntetett könyvből gyakran lesz bestseller.

A díjat 37 éves történetében első ízben adták egy meleg fikciónak. Chris Smith, a másságát nyíltan vállaló volt brit kulturális miniszter, a zsűri elnöke szerint azonban az odaítélésében nem játszott szerepet a témaválasztás. Smith szerint "ritkaság, hogy ilyen pompás módon ábrázolják a szerelem, a szex és a szépség keresését".

Hatter.hu

Témák