Kurvapecér

"Ez a könyv: önvallomás. Egy már tizenéves fővel börtönt járt fiatalember az élet minden elképzelhető mocskában meghempereg. Egy lányt„ aki önként adná oda magát neki, társával együtt megkínoz és megerőszakol. A magának kiszemelt nők férfipartnereit félholtra veri. Szűzlányokat csábít el, bolondít magába, és farag belőlük általa futtatott strichkurvát. Váltott hölgyekkel striciskedik, időnként egy-egy kasszafúrásba is beszáll. Később öl is. A börtönben fiúkkal közösül. És közben ír, ír, ír, mert hihetetlen módon ez az egyetlen dolog, amelyhez igazán ért. Szánalmas életútja egy egész társadalmi réteg ijesztő látleletévé válik a tolla alatt. Meg akarja érteni a világot, s eközben saját magával sincs tisztában. Nem érti, miért nem képes még a Nagy Szerelem sem átlendíteni a tisztességes oldalra. Nem érti, miféle belső elrendelés nyomán választja mindig, újra meg újra, cselekedeteiben csakúgy, mint nyelvezetében az alvilági létet. Képtelen fölébe kerekedni önnön lelki ernyedtségének, holott tudja, hogy ismét csak börtön lesz a következő állomás. Ez az író-kurvapecér nem finomkodik, a négybetűs szavakat nem rejti a torkába, de a különféle nemi aktusoknak itt-ott gyomorfordítóan naturális megjelenítésében sem a polgárpukkasztás vezérli, hanem a szándék, hogy érzékeltesse: a test muszáj és az ocsmányság tejtestvérek, kéj és förtelem egy tőről fakad, legalábbis az általa legjobban ismert közegben." Lásd. Mások 1999/3