A nagy sikoly

A ​nagy sikoly már a megjelenése évében, 1923-ban botránykönyvnek számított. A regény központi kérdése, hogy a nők nemi élvezete társadalmilag elfogadható-e. Egy jó nevű nőgyógyász, egy apácarend főnöknője és egy püspök próbálja a hősnőt, a házasságában kielégületlen Dórát meggyőzni arról, hogy a nemi gyönyör által kiváltott nagy sikoly egyáltalán nem számít, nem fontos, hiszen az egyetlen elfogadható női sikoly az, amelyet gyermek szülésekor hallat az asszony. A főhősnő sok vonakodás után a házasságban az asszonyoknak kijelölt helyes útra lép, azaz a gyerekáldás érdekében alázattal elfogadja a hozzá már nászútjukon hűtlen férje szexuális közeledését. Azonban a női orgazmus hangja, a nagy sikoly mégis csak elhangzik a regényben, ráadásul egy igen részletesen ábrázolt illegitim viszonyban.

Erdős Renéé, mint oly sok másik művében is egyfajta „új lelkiségről” akart írni, amihez a tőle megszokott és nem csak a kortársai által kedvelt, a női szexualitás tabukat sértő ábrázolásmódját választotta. Szándéka szerint alkotásai művészregények voltak, melyeknek antik szobrokról, itáliai festményekről, művészetről és filozófiáról diskuráló hősei kiutat keresnek a nyugati civilizáció válságából. E krízis okát Erdős egyre inkább az individuum (s így a nő) jogainak túlzott érvényesülésében vélte meglelni.