Filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Brit Nagykövetség szervezésében | Háttér Társaság

Filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Brit Nagykövetség szervezésében

 Brit Nagykövetség)Harmadik alkalommal szervezett Emberi Jogi Filmnapot a Brit Nagykövetség Budapesten. Idén az Egymásra nézve című leszbikus témájú filmet is levetítették. A filmet kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen egyesületünk munkatársa is részt vett. 

2013. március 19-én harmadik alkalommal rendezte meg az Emberi Jogi Filmnapját a Brit Nagykövetség. A filmnap során roma, zsidó és LMBT témában vetítettek filmeket, amelyet kerekasztal-beszélgetések követettek.

Az LMBT témát idén Makk Károly 1982-es, immár klasszikussá vált alkotása, az Egymásra nézve c., egy leszbikus szerelem történetét bemutató alkotás képviselte. A vetítést követő beszélgetésen a rendező mellett Tóth Eszter Zsófia történész, Takács Mária filmrendező és egyesületünk munkatársa, Dombos Tamás is részt vett. A beszélgetés során a film keletkezésének és fogadtatásának történetével ismerkedhetett meg a hallgatóság, és napirendre került a mai leszbikus szubkultúra és az LMBT közösség és a hatóságok közötti - a filmben részletesen bemutatott - kapcsolat kérdése is. 

Témák