Nonprofit menedzsment tréning | Háttér Társaság

Nonprofit menedzsment tréning

A tavalyi év decemberében és idén március elején tartottunk nonprofit menedzsment tréninget néhány magyarországi LMBT szervezetnek, ahol számos hasznos információt sikerült átadnunk a vidéken alakult szervezeteknek. Az OSI támogatásával lévő projekt tavasszal folytatódik.

Nonprofit menedzsment tréningDecemberben Miskolcon találkoztunk három napra, a MiMás segítségével, ahol a szervezetek megalakulásukhoz és első lépéseikhez kaptak segítséget és tanácsokat. Együtt rajzoltunk, kitaláltuk a még fejlesztésre váró feladatokat, pozícionáltuk a célokat és megosztottuk egymással eddigi tapasztalatainkat. A sok játék és nevetés közepette a pályázatokról és pályázati lehetőségekről is beszéltünk, de ami talán a legfontosabb, hogy az elfogadó közösségünk még elfogadóbbá és nyitottabbá vált saját társai irányában.

Március első napjaiban már Szegeden köszöntöttük újra egymást, immár barátként. Két szegedi szervezet, a Colorful Circles és a Boltív Csoport segítségével és közreműködésével egy önismereti és segítő beszélgetésre felkészítő tréningen találtuk magunkat. Szervezetünk önkéntesei is nagyon sokat kaptak az első naptól az önismereti gyakorlatoknak és a két trénernek köszönhetően.  A további két napban pedig rengeteget megtudtunk a civil törvényről, a pályázatírásról és projektmenedzsmentről, hogy minden szervezet könnyedén pályázhasson ezután. Ez a hétvége sem múlhatott el szórakozás nélkül, így az esti séta közepette a Toros Pálinkafesztiválba is belekóstoltunk.

És hogy senki se vádolhasson minket elfogultsággal, az egyik résztvevő gondolatait olvashatjátok a követezőkben: „Bizonyossággal mondhatom, hogy minden alkalom, amikor a Háttér Társaság munkatársaival és más egyesületekkel és szervezetekkel, csoportokkal találkoztunk a képzések folyamán, olyan értéket kaptunk, amelyet nem lehet elnyerni pályázatokon, amit nem lehet támogatásokból finanszírozni, csak tiszta, őszinte, szeretetteljes és egymást segítő, értékes emberi kapcsolatokból.”

hatter.hu

Témák