Az Amazon alapítója 2,5 millió dollárral támogatja a kampányt a melegházasságért | Háttér Társaság

Az Amazon alapítója 2,5 millió dollárral támogatja a kampányt a melegházasságért

Jeff Bezos, az Amazon internetes óriáscég alapítója és elnök-vezérigazgatója példátlanul magas összeget, 2,5 millió dollárt adományozott annak a kampánynak, amelynek célja, hogy érvényben maradjon a melegházasságról szóló törvény Washington államban. A helyi törvényhozás által elfogadott jogszabályt már februárban aláírta Christine Gregoire kormányzó és annak júniusban életbe kellett volna lépnie, de novemberben népszavazást tartanak róla, miután az ellenzőknek sikerült 240 ezer aláírást összegyűjteniük.

Jeff BezosAz adománnyal kétszeresére, több mint ötmillió dollárra nőtt a Washington United for Marriage nevű kampányszervezet rendelkezésére álló pénz. Zach Silk kampányfőnök szerint az Amazon-alapító üzenetértékű gesztusa és pénze jelentősen megnöveli annak esélyét, hogy a referendumon a melegházasság hívei győzzenek.

Más nagy konszernek is melegházasságról szóló törvény fenntartása mellett foglaltak állást, így a Microsoft, a Nike vagy Starbucks. A múlt hónapban Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója és Bill Gates, a cég társalapítója is fejenként 100 ezer dollárt adományozott a melegházasság jogáért kampányolóknak.

Zach Silk becslése szerint az ellenoldal 5-7 millió dollárt költ a melegházasság elleni kampányra.

Hatter.hu

Témák