Becsapták és megerőszakolták a férfiakat egy tajvani melegtemplomban | Háttér Társaság

Becsapták és megerőszakolták a férfiakat egy tajvani melegtemplomban

Egy tajvani melegtemplom fiatal papja megkopasztotta és megerőszakolta azokat a homoszexuális férfiakat, akik azért fordultak hozzá, hogy segítsen nekik partnert találni. A kínaiak hagyományos babonaságát kihasználva még arra is rávette őket, hogy maszturbálással űzzék ki a péniszükben lakozó démont.

Az Apple Daily című kínai nyelvű tajvani lap szerint a 24 éves Tsai Hung-chieh azzal az ígérettel csalta a Tajpej egyik elővárosában, Yunghóban fekvő Wei Ming templomba a fiatalokat, hogy segít a homoszexuális férfiakat zaklató szellemek elűzésében és közben jár annak érdekében, hogy hamar társat találjanak.

A "szellemirtó" azonban a yunghói templomot felkereső melegektől 360 ezer tajvani dollárig (1,85 millió forint) terjedő összeget csalt ki a társkereséhez nyújtott segítség címén, ráadásul többeket – vélhetően azokat, akik megtetszettek nekik – italukba rejtett altatóval elkábított és megerőszakolt.

Mivel a távol-keletiek hagyományosan nagyon babonásak, szellemhívőek, voltak olyanok is, akiket rá tudott venni, hogy a péniszükben lakozó rossz szellem - démon - elűzése céljából a jelenlétében végezzenek önkielégítést.

A becsapott és megerőszakolt melegek egy csoportja a szégyent leküzdve összefogott és feljelentette a papot. A hatóságok szerint legalább tucatnyian vannak a kéj- és pénzsóvár pap hálójába került melegek, de (sokan) lehetnek olyanok is, akik szégyenükben nem tesznek feljelentést.

A rendőrség csalás és szexuális erőszak címén adott ki körözést Tsai Hung-chiech ellen, aki a yunghói melegtemplom másik papja és alapítója, Lu Wei-ming szerint az ő távollétét használta ki a hívek anyagi és szexuális kihasználására.

A csalásért már korábban négy év felfüggesztett börtönre szelleműző most akár 5 évet meghaladó börtönbüntetést is kaphat.

Tajvan aránylag toleráns a homoszexualitás iránt, az országban virágzik a melegélet. Pár éve még a melegházasság elismerését is fontolóra vette a kormány.

Hatter.hu

Témák