Bojkottálnák a meleg párról szóló amerikai szappanoperát, pedig még nem is látták | Háttér Társaság

Bojkottálnák a meleg párról szóló amerikai szappanoperát, pedig még nem is látták

Bojkottra szólított fel egy homofób amerikai szervezet egy új televíziós sorozat ellen, amelyben egy meleg pár béranyát akar fogadni, hogy gyermekük lehessen. Az ultrakonzervatív Amerikai Családszövetséghez (AFA) tartozó One Million Moms (Egymillió Anyuka) csoport azt állítja, az NBC arra használja a nyilvánosságot, hogy aláássa a családi értékeket, a házasság szentségét azzal, hogy megpróbálja újradefiniálni a házasságot. "Ezek a dolgok ártalmasak a társadalmunkra, ez a műsor kárt tesz a kultúránkban" - hangoztatják.

A The New Normal (Az új normálisok) című sorozatban egy lányát házasságon kívül nevelő nőt, akinek le kellett mondania a továbbtanulásról, amikor teherbe esett, azzal a kéréssel keres meg egy meleg pár, hogy béranyaként szülje meg gyermeküket. A fizetség elegendő lenne jogi tanulmányaira. A beharangozó reklámfilmben a nő déli konzervatív keresztény nagyanyja rasszistaként és melegellenesként jelenik meg, és unokája szemére hányja, hogy miért nem ment abortuszra, amikor fiatalon állapotos lett. A trailer egy részletében a meleg pár megkérdi a nőt, hogy gondot okozna-e neki, ha két férfitől vállalna béranyaságot, mire a nő azt válaszolja: "A család, az család, a szerelem az szerelem".

A "családvédők" arra szólították fel támogatóikat: elektronikus levélben kérjék az NBC-t, hogy ne sugározza a sorozatot, illetve jelentsék be a tévének, hogy családjuk nem fogja nézni ezt a műsort, emellett a sorozat bojkottjára szólították fel a hirdetőket is.

Ryan Murphy, a sorozat alkotója és rendezője, akinek nevéhez olyan melegbarát sorozatok fűződnek, mint a Kés/Alatt, a Glee - Sztárok leszünk! vagy az Ízek, imák, szerelmek című mozifilm, higgadtan reagált a bojkottra. Kijelentette: érdekesnek találja, hogy a csoport úgy foglalt állást a sorozattal szemben, hogy még nem is látta. A sorozat atyjának meggyőződése, hogy ha megnézik a szériát, megszeretik.

Murphy elárulta, hogy a családsorozat többé-kevésbé saját élményein alapul, amelyeket meleg férfiként a társával örökbefogadási lehetőségek után kutatva szerzett. A filmbéli meleg pár egyik tagját alkotó színész, Justin Bartha "napjaink Oscar Wilde-jának" nevezte Ryan Murphyt a sorozataival a popkultúrára gyakorolt hatását tekintve.

Jennifer Salke, az NBC szórakoztató műsorokat felelős elnöke hangsúlyozta, hogy a vitatott tv-sorozat nem szándékozik bármilyen más családmodellnél "normálisabbnak" feltüntetni az örökbefogadáson fáradozó meleg férfipárt, csak egy, a jelen világot tükröző és befogadóbb családsorozatot kínál a nézőközönségnek.

Az AFÁ-nak saját bevallása szerint több millió támogatója és 14 millió dolláros éves költségvetése van.

Hatter.hu/MTI

Témák