Homofób uszítás a magyar Országgyűlésben | Háttér Társaság

Homofób uszítás a magyar Országgyűlésben

Pertársaságot alakít és kártérítési pert indít a rendőrség ellen a melegfelvonuláson történt "rendőri brutalitás" miatt Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője. Egy másik jobbikos képviselő, Dúró Dóra hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy "garázdaság" miatt feljelentik a felvonulás résztvevőit is. A Szivárvány Misszió Alapítvány azt kifogásolja, hogy az osztrák felvonulókat ért atrocitás ügyében Zagyva nyomására a rendőrség nem a bűzbombával megtámadottaknak, hanem az újnáciknak adott hitelt; hogy nem indított hivatalból eljárást közösség tagja elleni erőszak bűncselekménye ügyében; és hagyta, hogy a helyszínen lévő nácik felvételeket készítsenek az igazoltatás alatt.

Zagyva György Gyula keddi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a szombati melegfelvonulásra a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében ellendemonstrációt jelentettek be, amelynek részleteit egyeztették a rendőrséggel. A hatóság azonban "nem tartotta be a megállapodást", elterelte a melegfelvonulást, így az Oktogonon gyülekező ellentüntetők nem találkoztak a felvonulókkal, ezért úgymond bejelentették a demonstráció végét, a rendőrség viszont senkinek sem engedte, hogy elhagyja a helyszínt. Zagyva szerint 1-1,5 órán át nem hagyhatták el az Oktogont, ez idő alatt többen rosszul lettek a tűző napon és a rendőrség nem biztosított menekülő útvonalat, sőt egy idő után a könnygázt is bevetett a kordonok közé zárt emberek ellen. A képviselő szerint ez jogtalan fogvatartásnak számít, ezért pertársaságot alakítanak és beperlik a hatóságot, illetve a rendészeti panasztestületnél is panaszt tesznek.

A Jobbik garázdaság miatt feljelenti a szombati melegfelvonulás résztvevőit, és a személyi szabadság korlátozás és más hivatali visszaélések miatt a rendőrséget is, "mert nem türhetjük tovább azt, hogy a deviáns homoszexuálisok és az impotens rendőrség cinkos összekacsintása következmények nélkül maradjon" - jelentette be Dúró Dóra jobbikos országgyűlési képviselő hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában, amelyben főleg a kereszténydemokratákat igyekezett a melegek ellen hergelni.

- A homoszexuálisok szombati vonulásukon meggyalázták a kereszténységét és a demokrációt is, az utóbbit a rendőrség aktív részvételével - mondta a szélsőjobboldali politikusnő, "a kettős mércére jellemzőnek" nevezve, hogy "a gárdisták meg sem jelenhetnek nyilvános rendezvényen egyenruhájukban, mert az egyes cigánybűnözőkben félelmet kelt, azokat a deviáns magamutogatókat pedig, akik például kutyával fajtalankodást imitálnak, és az egymással csókolózó férfiakat, hatalmas erőkkel védi az ÁVH Budapest utcáin. Hány tízmillió, százmillió forintjába kerül a magyar adófizetőknek az, hogy az emberiségellenes és a deviáns homoszexuálisokat szolgálja a rendőrség, még azon az áron is, hogy sárba tiporja a normális többség jogait?" - tette fel a hangulatkeltő kérdést.

"Az Oktogonnál az ávósok kordonokkal ketrecbe zártak mindenkit közel egy órára, aki épp arra járt, gyerekeket, mozgássérültet, a Városligetbe tartó családokat, még a magyarul nem beszélő külföldi turistákat is, és egyszercsak könnygázt fújtak közéjük, ami miatt többen rosszul lettek. (...) Mindeközben a nagyrészt külföldi homokosok büntetlenül és védelem alatt garázdálkodhattak, közerkölcssértések tömkelegét követhették el, az LMP és az MSZP szokás szerint adta alájuk a lovat, ráadásul a rendőrség is őket védte, ahelyett, hogy éppen ellenük lépett volna fel, akik valóban szabálysértően viselkedtek, szándékosan megbotránkozást keltettek". Dúró szerint az egyik legbotrányosabb tettük az a csoportos házasságkötés volt, amelyet rendezvényük zárásaként hirdettek meg; jellemző módon egy normális házasodó pár saját esküvőjén - miattuk - alig jutott el az utca egyik oldaláról a másikra.

- Nem csoda azonban, hogy egyre többet követelnek a homokosok, hiszen több mint egy év kereszténydemokrata kormányzás után még mindig lehetőség számukra a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése (...) (A kormányon lévők) megtartották a homoszexualitást törvényesen jóváhagyott társadalmi jelenségként - mondta durván homofób beszédében Dúró Dóra, akinek napirend előtti parlamenti uszítása meghallgatható a Jobbik honlapján.

A jobbikos képviselőnő végül egy, a KDNP hivatalos honlapján elérhető "színvonalas publicisztikából" idézett, amely szerint "a homoszexuális felvonulás a keresztényellenes erők provokációja azokkal szemben, akik a hagyományos, egyben keresztény családmodell mellett állnak ki hangosan vagy a hétköznapok csendjében. (....) Nem reklámozható és nem fogadható el normálisnak, követendőnek és helyesnek ez az életvitel, mert különben az emberiség kihalna. Azok akarják elfogadottá tenni a homoszexualitást, akik az emberiség ellen dolgoznak. Ez a provokáció a teremtés természeti törvényei szerint élő többséget akarja háttérbe szorítani, megerőszakolni, bűntudattal sújtani, azért, hogy végképp eltűnjék".

Dúró Dóra szerint mindezt 2009-ben írta a KDNP egyik politikusa, "és ebből semmi nem valósul meg a kormányzásukban, csak asszisztálnak ehhez a keresztényellenes, rendőrileg biztosított provokációhoz".

Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár válaszában nem a demokráciára, a jogállamra, az emberi jogokra vagy a humánumra hivatkozott, hanem személyeskedő ellentámadást intézett a kormány szélsőjobb ellenzéke ellen. Mint mondta, a Jobbiknak máig nem sikerült kialakítania végleges identitását, s szerinte ezt jelzi, hogy a párt néha a kereszténység mellett állt ki, de néha a "neopogány rítusokat" éleszti fel, illetve erre utal, hogy szembehelyezkedik az előző rendszerrel, annak tisztségviselőit azonban mégis megtűri sorai között. A kormány képviselője arra emlékeztette a Jobbikot, hogy áprilisban nem szavazta meg a házasságot férfi és nő között engedélyező új alaptörvényt. Rétvári Bence emellett idézett Morvai Krisztina, a Jobbik köztársaságielnök-jelöltjének korábbi nyilatkozataiból is, amelyekben Morvai büszkén és harsányan kiállt a homoszexuálisok jogaiért.

A 16. Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány keddi közleményében az osztrák résztvevőket ért atrocitás kapcsán kritizálta a rendőrséget. A rendőrség azután szállíttatta le a buszról, igazoltatta és szembesítette az állítólagos sértettekkel az összes osztrák résztvevőt, hogy helyszínre érkezett és képviselői igazolványával hadonászni kezdett Zagyva György Gyula jobbikos képviselő, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke - értesültek a szervezők az osztrák felvonulóktól, akiknek az volt a benyomásuk, hogy a rendőrség előtt világos volt, hogy valójában a szélsőjobboldaliak a támadók, és maguktól eleresztették volna őket (ha nem lép közbe Zagyva képviselői minőségében). Steigler Sándor, a SZMA kuratóriumának elnöke szerint „az ilyen nyomásgyakorlásnak nincsen helye demokráciákban, hiszen a demokratikus országokban a rendőri hatalmat nem a parlamenti képviselők gyakorolják.”

A Szivárvány Misszió Alapítvány kifogásolja azt is, hogy a rendőrség nem indított hivatalból eljárást közösség tagja elleni erőszak bűncselekménye miatt, habár a körülmények és a tanúk beszámolói alapján felmerül ennek gyanúja. (A buszukhoz tartó osztrákokat egy újnáci csoport tagjai, akik közül többen a HVIM pólóját hordták, irritáló anyaggal fújták le, és szóban is megfenyegették.) „Ez közvádas bűncselekmény, vagyis a rendőrségnek akkor is nyomoznia kell a Budapest Pride résztvevőit ért támadás ügyében, ha az osztrák résztvevők nem tesznek feljelentést. Kifogásoljuk, hogy a rendőrség nem hallgatta ki a helyszínen jelen lévő szélsőjobboldaliakat". A szervezők kifogásolják azt is, hogy a rendőrség hagyta, hogy a helyszínen lévő nácik felvételeket készítsenek az igazoltatás alatt, pedig "tudvalevő a korábbi évek alapján, hogy az ilyen felvételeket a résztvevők és áldozatok megfélemlítésére, illetve a jövőbeli áldozatok kiszemelésére használják a szélsőjobboldaliak. A rendőrségnek meg kellett volna akadályoznia ezt a jogosulatlan adatgyűjtést”.

Hatter.hu

Témák