Kisbolygót neveztek el Frank Kamenyről, a melegjogok úttörőjéről | Háttér Társaság

Kisbolygót neveztek el Frank Kamenyről, a melegjogok úttörőjéről

Kisbolygót nevezett el egy kanadai amatőrcsillagász a meleg polgárjogi mozgalmak alapító atyjaként, a melegjogok úttörőjeként számon tartott Frank Kameny tiszteletére, aki 86 éves korában tavaly hunyt el Washingtonban. Kameny (1925-2011) csillagászként szerzett doktorátust az 1950-es években a Harvard Egyetemen, majd asztronómusként az amerikai hadsereg térképészeti szolgálatánál helyezkedett el, ahonnan 1957-ben homoszexualitása miatt elbocsátották.

Kirúgását az amerikai legfelsőbb bíróságon fellebbezte meg, ez számít az első hivatalos tiltakozásnak a szexuális irányultságon alapuló diszkrimináció ellen az amerikai történelemben. Frank Kameny szervezte meg az 1960-as években az első melegjogi tiltakozásokat a Fehér Háznál, a Pentagonnál és Philadelphiában.

Az aszteroidát felfedező Garry Billings, elolvasván Frank Kameny nekrológját, konzultált más csillagászokkal, majd a szakemberek beadvánnyal fordultak a párizsi székhelyű Nemzetközi Csillagászati Unióhoz (IAU), valamint a Kisbolygó-központhoz (Minor Planet Center, Cambridge, Massachusetts), hogy a 40463 katalógusjelű aszteroidát Frankkameny-nek nevezzék el.

Az 1999-ben felfedezett égitest a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő kisbolygóövben található, és teleszkópokon nyomon követhető. "Egy kis mozgó pontként észlelhető" - magyarázta Richard Kinne, az IAU tisztségviselője, aki segített megírni a beadványt.

Míg az üstökösöket gyakran felfedezőjük után nevezik el, az aszteroidák esetében az elnevezéssel többnyire tudományos és kulturális teljesítményt ismernek el. A kisbolygók felfedezésükkor egy ideiglenes elnevezést kapnak, majd miután az égitest pályáját sikerül úgy meghatározni, hogy a pozíciója hosszú időre megbízhatóan előre jelezhető legyen, egy végleges számot kap. Ezután a felfedező tehet javaslatot egy elnevezésre, amelyet a Nemzetközi Csillagászati Uniónak kell jóváhagynia, a folyamat több évet vesz igénybe.

A beadvány szerint "Frank E. Kameny, aki változócsillagokra szakosodott asztronómus volt az 1950-es években, a polgárjogi mozgalomba kapcsolódott be. Nagy szerepe volt abban, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban a homoszexualitást levette az elmebetegségek listájáról, 2009-ben pedig hozzájárult Washington D.C.-ben a házassági egyenjogúságról szóló törvény kidolgozásához."

Mint Richard Kinne kiemelte, Gary Billings a kisbolygó elnevezésével szerette volna Frank Kameny örökségét méltóképpen elismerni annak ellenére, hogy a melegjogi aktivista kénytelen volt elhagyni a csillagászatot.

mti

Témák