„Kivagyok tőle, amikor a buzi cigányozik, a cigány meg buzizik”

 A romákkal szembeni rasszizmus már évszázadok óta a szocializáció része. De nem vagyunk elfogadóbbak, ha a nemi orientációkról van szó – a „csinálják a négy fal között” egyfajta szlogenje lett a magyar homofóbiának. Ám mi van, ha valakit mind a két oldalról ér támadás? Kanicsár Ádám András cikke a hvg.hu-ban.

„Mind a két csoportot diszkriminálja a társadalom, de az LMBTQ roma embereknél ez fokozódik, és többszörös ütközéssel kell naponta találkozniuk” – Máté Dezső, az MTA TK KI fiatal kutatója tökéletesen foglalja össze a problémát. Egy roma fiatalt alapvetően érhet rasszizmus egész élete során, ám ha meleg, akkor akár az LMBTQ-közösségen belül is. Melegként pedig kénytelen találkozni a saját közössége homofób hozzáállásával is. (LMBTQ: a másságukat felvállalók összefoglaló neve, a betűjelek a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat, transzneműeket és a queereket jelöli.)

Össztársadalmi probléma

„A tradicionális környezetből érkező roma srácok akár már tizennyolc évesen tudják, ki lesz a feleségük. Több példát láttam arra, hogy már menyasszonya volt a fiúnak, vagy már házas, mikor rájön, hogy mi a helyzet” – meséli a budapesti meleg bulik egyik népszerű lemezlovasa, gypsyROBOT.tv alias Farkas László, aki idén a Pride-on egy külön kamiont szervezett a fiatal romák számára. Szerinte nekik sokszor azért nehezebb coming outolni, mert az életükben sokkal intenzívebben jelen van a vallásosság és élénkebben élnek a tradíciók.

Bár ma már a katolikus egyház is egyre elfogadóbb a melegekkel szemben, a kisebb közösségekbe lassan ér el az üzenet. A hangsúly itt a kisebb közösségeken van. Pócsik Andrea kultúrakutató szerint a roma fiatalokat érő kirekesztésnél nem biztos, hogy az romaságukhoz és a család vallásosságához kötődik: „Sajnos erre vonatkozó kutatás még nem került a látókörömbe. Véleményem szerint ilyen fajta jele az ellenállásnak megvan minden hagyományos közösségben. De nem jobban, mint például egy átlagos falusi sváb közösségben, ahol zártabbak ezek a viszonyok. Ami különbséget jelenthet, hogy a család a halmozott megbélyegzéstől tarthat: a romaságuk és a családtagjuk melegsége miatt.”

Hasonlóan vélekedik Máté Dezső is, aki tanulmányai során kifejezetten a meleg romákat érő támadásokat vizsgálja. Inkább abban látja a problémát, hogy az egész társadalom homofób: „A roma lét nem feltétlenül befolyásolhatja a coming outot. Az, hogy az emberek nem merik felvállalni a másságukat, össztársadalmi probléma.”

Ettől függetlenül valakinek mégis beleszól a származása abba, hogy miként kezeli szexualitását: „Volt egy olyan ember, aki azt mondta, hogy azért mert ő roma, csak roma felesége lesz, hosszúszoknyás, gyerekekkel és a nőnek persze a tűzhely mellett a helye. Közben pedig félrejárt férfiakkal kártyázni” – mondja Máté.

Farkas László tapasztalata viszont azt mutatja, hogy az elmélet és gyakorlat eltér egymástól: „Akárhányszor találkoztam roma meleg fiúval, nehezebb hangvételű coming out-sztorikat hallottam. Általában szó esett öngyilkosságról, kitagadásról és arról, hogy ki akarnak ebből gyógyulni, vagy ki akarják őket ebből gyógyíttatni.”

A bőrszínnél nincs coming out

Egy roma fiatalnak sok esetben éppen az lehet ijesztő, hogy egy alapvető másság mellé még egy másságot kell felvállalnia, ami már túl sok, túl nehéz, túl kockázatos. A nemi orientációt a legtöbb esetben el lehet titkolni. Ám a bőrszínnél nincs coming out: „Nagyon sok olyan roma LMBTQ-ember van, akik nem vállalják fel szexuális irányultságukat. Nem azért, mert romák, hanem mert félnek másnak lenni, a szó eredeti értelmében. A különböző antropológiai jelek miatt a romaságot alapvetően nem lehet letagadni. A nemi orientációt igen” – mondja Máté Dezső.

 Bár homofób megjegyzések már fiatalként is érik a melegeket, ez nem olyan erős és nem olyan nyilvánvaló előítéletesség, mint a romáknál a rasszizmus, ami László szerint életük részévé válik: „Sok időbe telt, hogy megértsem, hogy a diszkrimináció az én viselkedésemre, alapvető attitűdömre hogyan hatott ki tudat alatt. Gondolok itt akár egy laza buzizásra unokatestvérektől, vagy arra, amikor az osztálytársaim a szüleimet és a családomat szapulták amiatt, hogy milyen buták, mert cigányok. Nekem, az osztályelső tanulónak.” Ez később nála is önértékelési zavarokba torkollott: „mínusz 200 százalékról indítottam magam magánéletében, emberi kapcsolataiban és olykor a munkámban is”.

„Egy heteroszexuális roma milyen jogon homofób?”

Ám mi történik akkor, ha egy alapvetően diszkriminált környezetben valakit saját közegén belül diszkriminálnak? László szerint a végeredmény sok esetben a bezárkózás és a teljes összezavarodottság: „Valaki tudja, hogy a származása miatt tartozik valahova, ám érzi, hogy egy másik közösséghez is tartozik, ami egy szexuális irányultságú valami. De közben itt van a saját apja vagy anyja, aki homofób, és rendszeres buzizást hall otthon.”

A helyzetben van valami különös paradoxon. A szülő, akit élete során számtalanszor ért már sérelem a romákat érő rasszizmus miatt, elítél egy másik közösséget. Mert más, mint a többiek. Ez zavarja Lászlót is a roma közösségben: „Egy heteroszexuális roma milyen jogon homofób, ha közben elvárja, hogy a társadalom elfogadja?”

„Nem az volt, hogy jönnek Zoliék, hanem hogy jönnek a cigányok”

A roma meleg fiatalokat az LMBTQ-emberek irányából is éri megkülönböztetés, meséli Dombos Tamás, a Háttér Táraság jogi tanácsadója: „Egy 2010-es kutatás során kérdeztük az LMBTQ-közösséget a romákkal kapcsolatos sztereotípiáival kapcsolatban és kiderült, hogy ez a közösség is durván rasszista. Nagyjából annyira, mint a magyar társadalom.”

Ezt Farkas László is tapasztalja. „Találkoztam olyannal, hogy egy meleg volt rasszista. Kivagyok tőle, mikor a buzi cigányozik, a cigány meg buzizik. Lehet, hogy ez is a gyerekkorból ered. Az ember olyan közegben van, ahol tudják, hogy meleg, de nem tudják, hogy cigány. Vagy romák között van, ahol tudják, hogy roma, és elkezdenek buzizni… Hogyan védje meg magát?”

Az LMBTQ-csoportokon belül létező rasszizmusról Máté Dezsőnek több tapasztalata van: „A házibuliban egy srác elszólta magát, hogy ’Fehér Magyarország!’. Rám nézett, én néztem rá vissza, és nem tudtam hova tenni ezt. Utána odajött, hogy ő ezt nem úgy gondolta. Én pedig annyit mondtam, hogy oké, de tök gáz, hogy meleg vagy te is és cigányozol.”

Zoltán, fiatal budapesti meleg roma hasonlóan rossz tapasztalatokat szerzett meleg körökben: „A párom nem roma, de egy idő után felfigyeltünk arra, hogy nem az volt, hogy jönnek Zoliék, hanem hogy jönnek a cigányok. A párom nem cigány, de mi voltunk a cigány pár.”

„Nem arról van szó, hogy egy kiló roma vagyok, egy kiló LMBTQ”

A meleg romák egzotikusak és különlegesek lettek a társadalom szemében. Ez nem mindenképpen jelent elfogadást. Ami egzotikus, azt csodálattal vizsgáljuk, de három lépés távolságból.

Máté Dezső szerint ez az abszurd helyzet pedig végül egészen furcsa végeredménnyel zárul – egy újabb kis közösség létrejöttével: „Mikor kérdeztem őket, hogy ők hova tennék magukat, inkább romák, vagy inkább melegek-e, azt mondták, hogy ők roma LMBTQ-k. Tehát nem arról van szó, hogy egy kiló roma vagyok, egy kiló LMBTQ, hanem úgy vagyok, ahogy vagyok, egy roma LMBTQ-ember.” Ezen felül más következményei is vannak a furcsa felállásnak.

A gyűlölet-bűncselekmény

A mindennapi életben is sok esetben erősebb támadások érik a meleg romákat, mind nemi orientációjuk, mind származásuk miatt. Ők sok esetben a Háttér Társaság jogi segélyéhez fordulnak, meséli Dombos: „Volt olyan gyűlöletbűncselekmény-áldozat, akit a szélsőjobboldaliak kifejezetten a romasága és melegsége miatt támadtak, olyan megjegyzéseket tettek neki, mint ’rohadt buzi cigány’. Vidéken egy idősebb roma férfit zaklattak a munkahelyén, alapvetően a melegsége miatt. De ott is el-elhangoztak utalások a romaságára, plusz ehhez kapcsolódó sztereotípiák, miszerint ő például lopott.”

A biztonság és az elfogadás a legtöbb esetben a felsőbb körökben reked, míg az alsóbb társadalmi rétegekben nem kapnak elég támogatást és elég példát ezek a fiatalok: „A felsőoktatásban főként azok a roma emberek coming outolnak, akik egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkeznek, vagy pedig felső- és középvezetők. Leginkább azért, mert olyan pozícióban vannak, amiben már megtehetik. Ha elutasítanák őket, az nagyon rossz fényt vetne a cégre vagy intézményre, ahol dolgoznak. Persze lehet, hogy ettől még beszélnek a háta mögött olyanokat, hogy cigány buzi és hasonló, de bárhol dolgozzon valaki, aki vagy roma vagy csak meleg, az emberek így is, úgy is beszélnek róla” – mondja Dezső.

„Felelősségemnek éreztem, hogy elinduljon a párbeszéd”

A lassú változás viszont érezhető. Az ébredező aktivizmus nagyrészt a roma közösségek megerősödésében rejlik. Egyre több az önkéntes, egyre több a fiatal aktivista, akik kiállnak a roma közösségekért és köztük vannak melegek is.

 Ilyen Tibor is: „Az önkéntesség leginkább a Romaversitas szabadegyetemből ered, ott mutatták meg, hogy mennyire fontos, hogy példát tudjunk mutatni a roma közösségnek. Aztán létrehoztuk a Cigány Hallgatói Hálózatot és onnantól lettem aktivista. Ebben a hálózatban alapvetően előkerült a téma, hogy szükséges a párbeszéd a homofóbiáról és a melegségről. Számomra a Romaversitas volt az első roma közösség, ahol fel mertem magam vállalni és elfogadták. Innentől kezdve felelősségemnek éreztem, hogy elinduljon a párbeszéd. Ami sikerült is. Nagy bátorság kellett hozzá.”

„Nem elég csak a mi közösségünkért küzdeni”

Tibor a 2014-es Pride-on egy transzparenssel még a Cigány Hallgatói Hálózatot képviselte, szót emelve a roma LMBTQ-emberekért, idén viszont már a roma kamion egyik szervezője volt, Lászlóval együtt.

László szerint a visszajelzésekből az látszik, hogy a kamion nagy siker lett: „A helyszínen is azt mondta mindenki, hogy nagyon jó, hogy ezt csináljuk, le a kalappal. Jónéhány roma meleg megkeresett Facebookon teljesen ismeretlenül és elmesélték, mennyi erőt ad ez nekik. Ez volt az egyik cél.”

A siker és a társadalom nyitottságának és felkészültségének egyik jele lehet az is, hogy nem volt nehéz olyanokat találni, akik az ügy mellé álltak. A kamionon a Szilvási Gypsy Band adott elő, melegek körében népszerű slágereket is, roma zenére átírva, médiapartnerként pedig a Humen Magazin, Magyarország meleg magazinja támogatta a projektet.

„Azonnal az ügy mellé álltunk. LMBTQ-magazinként alapvető célkitűzésünk az, hogy olyan párbeszédeket kezdeményezzünk, amik változást hoznak a társadalomban. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy állandóan magunkat sajnáljuk, miközben a társadalomban más hasonló elnyomott közeg is szenved, melyben ráadásul vannak LMBTQ-emberek is. Kötelességünk mások felé nyitni, másokat támogatni és minél több irányból próbálkozni azért, hogy egy jobb társadalomban éljünk” – nyilatkozta az újság ügyvezetője, Erdei Zsolt.

A párbeszéd nehezen, de elindult, a cél egyelőre ez volt. Hiszen ahogy László is mondja, néha egy ilyen párbeszéd hozza el a teljes változást.

Milyen segítséget kaphat egy roma meleg fiatal?

Jelenleg sajnos nem sokat. A Háttér Társaság folyamatosan készíti fel önkénteseit arra, hogy tudjanak segíteni a speciálisabb esetekben. A komoly segítségnyújtáshoz a szakértők egybehangzó véleménye szerint több kutatásra lenne szükség, több adat kellene a tisztánlátáshoz. Ez viszont már csak azért is problémás, mivel nehezen lehet meghatározni, hogy valaki „mitől kezdve” meleg és ki vallja magát romának.

Dezső szerint ez nem tántorítja el őket attól, hogy elkezdjék komolyan feldolgozni a témát. Jövőre nagyszabású kutatása kezdenek, sőt egy dokumentumfilmmel is készülnek, amit a terveik szerint majd a 2016-os Budapest Pride-on mutatnának be.

A tudományos érdeklődés már nemzetközileg is megfigyelhető. David Tišer, cseh LMBTQ-kutató, akinek kutatóterülete leginkább a roma fiatalokra koncentrálódik, idén szervezett egy nemzetközi LMBTQ-konferenciát Prágában, többek között magyar résztvevőkkel is.