Mégsem lehet védett pártjelkép a szodómiaellenes piktogramm Lengyelországban | Háttér Társaság

Mégsem lehet védett pártjelkép a szodómiaellenes piktogramm Lengyelországban

Az elutasított pártszimbólumFelülvizsgálta 2011-es döntését egy varsói körzeti bíróság, így a kelta kereszt és a homoszexuálisok anális aktusát ábrázol, áthúzott rajz többé nem tartozik a szélsőjobboldali Lengyel Nemzeti Újjászületés (NOP) pártjának jogilag védett jelképei közé – jelentette a lengyel média csütörtökön. A bíróság azzal indokolta új döntését, hogy egy pártnak csak egy hivatalosan bejegyzett szimbóluma lehet. Az ítészek így nem is vizsgálták azt a kérdést, hogy a parlamenten kívüli kis párt vitatott jelképei sértik-e a lengyel jogrendet.

Az elfogadtatni akart, megosztó szimbólumok közé tartozik a többi között a kelta kereszt, valamint egy keresztet és kardot ábrázoló jelkép. A legnagyobb felháborodást azonban az a piktogramm - a homofóbok egyezményes szimbóluma - keltette, amelyen két, anális nemi aktust végző férfi stilizált alakja látható, pirossal áthúzva. A kép mellett megvető hangnemű felirat követeli a homoszexuális aktus tilalmát.

Az obszcén pártjelkép gyakorlati alkalmazás közbenA bíróság korábbi döntése, amely jogi védettség alá helyezte az NOP jelképeit, nagy nemzetközi felháborodást váltott ki októberben. Az emberjogi ombudsman, az ügyészség és a Helsinki Bizottság is felemelte szavát a döntés ellen. A tavalyi ítélet szakértői véleményekre hivatkozott, amelyek szerint nem volt egyértelműen kimutatható a szimbólumok totalitárius, nacionalista, fasiszta vagy rasszista jellege. A melegekre vonatkozó rajzot ezek "obszcénnek", de "nem gyűlöletkeltőnek" minősítették.

Az NOP többször indult a lengyel parlamenti választásokon, de soha nem ért el 0,5 százaléknál jobb eredményt. A párt ellenzi Lengyelország uniós és NATO-tagságát, s támadja a cionizmust.

(mti)

Témák