Meleg férfiak, hideg diktatúrák – forró fogadtatás

Olyannyira elkoptatták manapság a forradalmi, a korszerű meg – főleg könyvek esetében – a hiánypótló jelzőket, hogy alig merem a számra venni, de nincs mit tenni, a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című interjúkötet szerkesztői komoly hiányt pótoltak, elismerés nekik, nem kevésbé az interjúalanyoknak, akik nélkül ez a könyv ugyebár nem jöhetett volna létre. A dokumentumfilm – amelynek alapján készült  a könyv – akkora érdeklődést generált, hogy az LMBT Történeti Hónap során kitűzött vetítésre két ráadást is kellett szervezni.

A könyv több interjút tartalmaz, mint amennyi a filmben szerepel, ezért is szerencsés, hogy kiadták, mert ennek köszönhetően mélyebb  betekintést nyerhetünk a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi meleg szubkultúrájába. Nem mondhatunk más: s ezzel sokat adott nekünk. Ifjabbaknak ismereteket, régebb óta ifjabbaknak pedig emlékezést, csöppnyi fahéj illatú, fiatalságízű nosztalgiát.

Olyan ez a könyv, mintha a karácsonyt lapozgatnánk.

Mivel az interjúalanyok zömében már a hatvanas-hetvenes éveikben járnak, nem meglepő, hogy az említett fiatalság felelevenítése édes emlékeket idéz, és talán ez magyarázza, hogy sokan az akkori időszakot tartották jobbnak meleg szemmel is nézve, a melegek helyzetére tekintettel is, amit azért a fiatalabb és tárgyilagosabb kritikus az idő erős szépítő hatásának tud be, na meg természetesen az említett – és elmúlt – fiatalság édes ízének.

Ebben a vonatkozásban az egykori Mások újság két alapítójának, Láner Lászlónak és Takács Bencze Gábornak, illetve a költő-műfordító-egyetemi oktató Nádasdy Ádámnak van pontosabb értékítélete, akik nem keverik össze a fiatalság szépségét a korszak szabadságával.

Talán a véletlen hozta, talán a szerkesztők ügyességét dicséri, de az interjúalanyok meglepően változatosak – azért a bizonytalanság, mert Hanzli Péter, a kötet egyik szerkesztője és a Háttér Társaság ügyvivője az előszóban elmondja: nem volt könnyű sok olyan embert találni, aki képpel-névvel felvállalva beszél magáról a mai, melegekkel szemben minimum hűvös politikai klímában.

De akár a jó válogatás, akár a kényszerűség okozta, mindenképp érdekes az egymástól nagyon eltérő társadalmi státuszú, iskolázottságú és tapasztalatú emberrel készült párhuzamos interjúk, mivel több szemszögből, multiperspektivikusan kapunk képet arról az időszakról, amikor a fiatalabb olvasók még nem is éltek. Az is érdekes, hogy a melegek Budapest-központúságának ellentmondva a megszólalók igen nagy része vidéki kisvárosban, sőt, faluban él. Apropó, a meleg kifejezés meggyökeresedéséről is szó esik, hiszen ez a kifejezés csupán a kilencvenes évek elején terjed el, s eddig bele se gondoltunk, hogy a korábban élők tulajdonképpen hogyan is nevezték magukat…?

A könyv felbecsülhetetlen érdeke, hogy remek korlenyomatot szolgáltat azokról az évtizedekről, amelyekről az akkorihoz képest – nosztalgia ide vagy oda – sokkal nagyobb szabadságot szolgáltató jelenben felnövő internetgeneráció lényegében semmit sem tudhat. Ajánljuk a könyvet elsősorban nekik, de ugyanúgy az interjúalanyok generációjának is, nekik persze más okból: a kötetet olvasva megelevenedik ifjúságuk, ami önmagában is szép élmény.

-mLev-

A könyv megvásárolható itt.

Meleg férfiak Hideg diktatúrák, 2015. Civil Művek, szerk. Hanzli Péter, Halmai B. Gábor, Varga P. Ildikó, Seregély Ágnes, Gyárfás Judit, Nagy Sándor, 350 old.