Obama, a melegek szentje | Háttér Társaság

Obama, a melegek szentje

A Newsweek 2012. május 21-i keltezésű számának címlapjaA melegek szentjévé avatta a Newsweek Barack Obamát, aki az amerikai elnökök közül elsőként mondta ki, hogy helyénvaló engedélyezni az azonos neműek házasságát. A hetilap szivárványszínű glóriával a feje fölött ábrázolja címlapján Obamát, akit "az első meleg amerikai elnöknek" nevez. Barack Obama közben kijelentette, hogy a jogok és kötelezettségek kiterjesztése mindenkire (értsd: a melegházasság) nem gyengíti, hanem ellenkezőleg, erősíti a családot.

A liberális hetilap bevallottan meleg bloggere a címlapsztorit kísérő írásában arról elmélkedik, hogy az Egyesült Államok első afroamerikai elnökének hajdan ugyanúgy fel kellett fedeznie néger identitását és összeegyeztetnie azt fehér családjával, mint ahogy a homoszexuálisok felfedezik identitásukat, és kénytelenek azt összeegyeztetni a heteroszexuális családjukkal. A blogger, Andrew Sullivan szerint a melegházasság támogatásának felvállalása nem hirtelen ötlet, "eltévelyedés" Obama részéről, hanem három év munkájának elkerülhetetlen következménye.

"A melegházasság logikus kiterjesztése annak, aminek Amerikának elvileg lennie kellene. Vajon nem olyan ország vagyunk-e, amely mindenkit befogad, amely mindenkinek esélyt ad, amely mindenkivel igazságosan bánik, és vajon nem ez az, ami erősebbé tesz bennünket? Én úgy hiszem, hogy erről van szó, és ez lesz a tétje a november 6-i elnökválasztásnak is" - mondta Barack Obama csütörtökön este az Oscar-díjas George Clooney hollywoodi villájában egy adománygyűjtő vacsorán, amely rekordösszegű, 15 millió dollárra becsült bevételt hozott az amerikai elnökválasztási kampányok történetében. A vacsora 150 résztvevője fejenként 40 ezer dollárt fizetett a részvételért.

Obamát hevesen éljenezték egy korábbi seattle-i adománygyűjtő rendezvényen is, ahol arról beszélt, hogy "az amerikaiaknak esélyt kell adni a sikerre függetlenül attól, hogy ki vagy, honnan jössz, hogyan nézel ki, mi a vezetékneved és kit szeretsz".

A melegházasság nem gyengíti, ellenkezőleg, erősíti a családot - jelentette ki az elnök hétfő este egy további adománygyűjtő rendezvényen, amelyet meleg személyiségek részvételével tartottak New Yorkban. - Azt akarom, hogy mindenki méltányos elbánásban részesüljön ebben az ország. Soha nem cselekedtünk helytelenül, amikor mindenkire kiterjesztettük ugyanazokat a jogokat és felelősségeket. Ez nem gyengíti, ez erősíti a családot - hangoztatta Barack Obama.

A Fehér Ház közlemény szerint a találkozón a melegek nevében Ricky Martin bevallottan homoszexuális Puerto Ricó-i popsztár dicsérte az elnök bátorságát, amellyel az felvállalta a melegházasság támogatását. "Ezt a fajta bátorságot várjuk el az elnökünktől, és mi ezért támogatjuk őt. A megfelelő elnököt választottuk a megfelelő időpontban" - mondta a házigazda szerepét ellátó melegikon, énekes latino szupersztár. "Azért vagyok itt, hogy a segítségeteket kérjem, mert az országnak szüksége van a segítségetekre" - mondta válaszul Obama.

Az adományozók között volt többek közt Eva Longoria, akinek előző este volt utolsó fellépése a Született feleségek című tv-sorozatban.

Hatter.hu

Témák