Obamának egy gospelénekes miatt gyűlt meg a baja a melegekkel | Háttér Társaság

Obamának egy gospelénekes miatt gyűlt meg a baja a melegekkel

Egy melegszervezet felszólította a demokrata párt elnökjelöltségére pályázó Barack Obama illinois-i szenátort, hogy szakítson meg minden kapcsolatot Donnie McClurkin gospelénekessel, aki „téves információt terjeszt a homoszexualitásról”. A Grammy-díjas énekes ugyanis azt vallja, hogy a melegek nem Isten akaratából léteznek, a homoszexualitás szabad választás eredménye.

A melegaktivisták nem tudták elérni, hogy ne McClurkin legyen a házigazdája annak a dél-karolinai gospelkoncertnek, amelyen Obama kampányának támogatására gyűjtöttek adományokat. A hangverseny előtt mintegy két tucat meleg tüntetett szivárványszínű zászlóval McClurkin szereplése ellen.

Obama szenátor nem engedett a tiltakozóknak, akiknek a dühét azzal próbálta meg lecsillapítani, hogy egy homoszexualitását nyíltan vállaló lelkészt is a színpadra hívott. (Egyébként McClurkin is kiállt a melegek diszkriminációja ellen.)

Az ügy kapcsán Barack Obama közelményt tett közzé, amelyben megerősítette elkötelezettségét a melegek egyenlősége mellett, és emlékeztetett arra, hogy állandóan a homofóbia leküzdésére biztatja az afro-amerikai vallási vezetőket, mert meggyőződése, hogy a feketéknek és a melegeknek együtt kell küzdeniük az egyenlőségért.

A közleményben Obama elhatárolódott a gospelénekes nézeteitől és kijelentette, hogy az Egyesült Államok elnökeként azon lesz, hogy Amerika a tolerancia, ne pedig a megosztottság országa legyen.

Az afro-amerikai szenátor Krisztus Egyesült Egyházának tagja, amely pártolja az azonos neműek házasságát. Obama politikusként egy olyan regisztrált élettársi kapcsolat („polgári esküvő”) mellett tette le a voksot, amely nem neveztetne házasságnak, ugyanakkor „semmiben sem lenne kevesebb annál”.

A vitatott gospelénekes egy interjúban felfedte, hogy 8, illetve 13 éves korában megerőszakolták.

Hatter.hu

Témák