Pénzbüntetésre ítéltek egy francia honatyát a melegek sértegetése miatt

Egy francia bíróság 3000 euró pénzbüntetésre ítélte kedden Christian Vanneste konzervatív parlamenti képviselőt, mert a homoszexuálisok méltóságát súlyosan sértő kijelentéseket tett a gyűlöletbeszédet tiltó, 2004 decemberében elfogadott törvény parlamenti vitájában.

Jacques Chirac elnök kormányzó pártjának, az UMP-nek a képviselőjét emellett kötelezte a lille-i bíróság arra is, hogy külön-külön 2000 euró erkölcsi jóvátételt fizessen az őt feljelentő három melegszervezetnek, térítse meg a perköltségeket és tegye közzé az ítéletet három újságban, amelyben korábban a gyalázkodó kijelentései megjelentek.

A homofób képviselőt a Meleg Vállalkozók Országos Szövetsége, az Act Up radikális melegszervezet, valamint az SOS Homophobie panaszolta be. Vanneste egyebek közt veszélyes magatartásnak és a heteroszexualitásnál alacsonyabbrendűnek nevezte a homoszexualitást, amely – ha úgymond elterjedne - az egész emberiség létét fenyegetné.

Jean-Luc Romero az UMP homoszexualitását nyíltan vállaló politikusa saját pártjától követelt szankciókat gyűlölködő politikustársa ellen; egyebek közt azt javasolta, hogy Vanneste-et ne indítsák ismét képviselőjelöltként a legközelebbi választásokon.

A francia melegszervezetek elégtétellel vették tudomásul az ítéletet, amelytől azt várják, hogy elrettent a hasonló megnyilvánulásoktól. Vanneste ugyanakkor fellebezni akar, sőt azzal fenyegetőzik, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróság elé viszi a gyűlöletbeszédet tiltó törvényt, amelyet szeretne visszavonatni.

Hatter.hu

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2013 Háttér Társaság a Melegekért

1380 Budapest, Pf. 1055
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter@hatter.hu