A balközép horvát kormány öt minisztere, több vezető értelmiségi és külföldi diplomata is részt vett a horvát konzervatív nacionalizmus fellegvárának számító Splitben a szombati melegfelvonuláson, amelyet a zágrábi kormány eltökéltségének köszönhetően sikerült incidensek nélkül, az eredetileg tervezett központi helyszínen megtartani. A 3-500 fős menetet 900 rendőr vigyázta, 50 potenciális ellentüntetőt őrizetbe vettek. Tavaly 10 ezer ellentüntető támadt rá a 200 felvonulóra. A spliti prájddal egyidőben Rijekában 300 fő részvételével zajlott szolidaritási rendezvény.
A jobboldali városvezetés megpróbálta a külvárosba száműzni a melegfelvonulást, a belügyminisztérium azonban felülbírálta a döntést és engedélyezte, hogy a menet az eredetileg tervezett helyszínen, a híres tengerparti sétányon, a Riván fejeződjön be. A belügyminisztérium 900 rendőrt (köztük különleges alakulatokat) és egy rendőrhelikoptert mozgósított a szerb és montenegrói aktivistákat is magába foglaló felvonulás védelmére, és készenlétben állt egy vízágyu is.
Az erős rendőri biztosítás ellenére mintegy kétszáz ellentüntető gyűlt össze acsarkodni, de őket a rendőrség távoltartotta a menettől, mintegy félszáz embert előállítottak. Az őrizetbevételek ellenére a rendőrség azt hangoztatta, hogy nem állt fenn az erőszak veszélye. Az előállított embereket többnyire rendbontásért vagy éppen a személyi igazolvány hiányáért tartóztatták le. A tavalyi első spliti melegfelvonulás kétszáz résztvevőjére mintegy 10 ezer ember rontott rá, kövekkel és üvegpalackokkal megdobálva a felvonulókat.
A menet élén most biztonsági okból rohamrendőrök haladtak, őket követték a doboló, trombitáló és szivárványzászlókat lengető fiatal felvonulók olyan transzparensekkel, mint hogy "Melegnek lenni rendben van" vagy "A törvény előtt mindenki egyenlő". A résztvevő kormánytagok között volt Rajko Ostojic belügyminiszter és Vesna Pusic külügyminiszter. Ez utóbbi kijelentette, hogy fontosnak tartja kimutatni, hogy támogatják a harcot a diszkrimináció és az erőszak ellen, az egyenlő jogokért. Ostojic belügyminiszter kifejezte reményét, hogy eljön az idő, amikor nem lesz szükség rendőri kordonokra Splitben. A rendezvény végeztével a rendőrség segített biztonságban szétoszlani a résztvevőknek.
A horvát kormánynak eltökélt szándéka volt megmutatni, hogy az uniós tagságra törekvő ország tiszteletben tartja az emberi jogokat, ezért tettek meg mindent a felvonulás védelmére. Az Európai Unió maga is előre közölte, hogy szorosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és a tagságra való felkészültség próbakövének tekinti a spliti rendezvényt. Marije Cornelissen holland európai parlamenti képviselő kijelentette, hogy az esemény békés megrendezésével Horvátország "nagy próbát állt ki".
Sajátosan értelmezte a demonstráció békés lezajlását a dalmáciai kikötő- és üdülőváros konzervatív polgármestere, Zeljko Kerum, aki szerint az atrocitások elmaradása arról tanúskodik, hogy a splitieket "nem érdekli a melegparádé", és azt nem látják szívesen a városban. "Örülök, hogy nem voltak incidensek az idei parádén, mert Split lakosai hallgattak az ajánlásunkra, hogy ignorálják a parádét és ne jöjjenek a promenádra" - mondta a polgármester, aki szerint az esemény ignorálásával a spliti lakosok megmutatták, mi az igazi véleményük a parádéról, "az, hogy nem érdekli őket, és hogy nem akarnak ilyesmit a városukban, és hogy a parádé nem szívesen látott Splitben".
A polgármester szerint "merő pénzpocsékolás" volt az "indokolatlanul nagy" rendőrségi készültség, és sérelmezte, hogy az esemény miatt "majdnem egész napra lezárták a város nagy részét", "az emberek nem mozoghattak szabadon".
A melegfelvonulás előestéjén Zoran Milanovic miniszterelnök a másság tiszteletben tartására szólított fel és zéró toleranciát hirdetett meg az erőszakcselekményekkel szemben. "Azt kérem mindazoktól, akik másként gondolkodnak, hogy tegyenek tanúságot az állampolgári tisztesség minimumáról. Ha zavarja őket, fordítsák el a fejüket, de tartsák tiszteletben mások jogát a nyilvános gyülekezésre, és mondjanak le az erőszakról. Jogunk van másfélének lenni és jogunk van ezt nyilvánosan kifejezni , és ezt a jogot tiszteletben kell tartani" - mondta a szociáldemokrata miniszterelnök egy zágrábi sajtótájékoztatón.
Korábban nagyon határozott támogatásáról biztosította a spliti melegfelvonulást Ivo Josipovic horvát államfő is.
Hatter.hu



