Tovább gyűrűzik a homoszexbotrány a pécsi püspökségben | Háttér Társaság

Tovább gyűrűzik a homoszexbotrány a pécsi püspökségben

A pécsi püspökség fő vagyonkezelője az egyház vagyonából juttatott nagy értékű ajándékokat homoszexuális partnereinek - írja az Index.hu hírportál egy, az Egyházfórum című vallási folyóiratban megjelent nyílt levélre hivatkozva.

Az "egy katolikus pap" aláírással megjelent levél azzal vádolja Mayer Mihály pécsi püspököt, hogy falazott Wolf Gyula gazdasági igazgató pénzügyi és szexuális visszaéléseinek, "amelyekről a megindult nyomozás és a megyében közismert történetek ellenére úgy beszél, mint nem is léteztek volna".

A levélíró szerint a püspök jelzéseket kapott arról, hogy az egyházmegye fő vagyonkezelője több püspökség több férfi alkalmazottját zaklatta szexuálisan, azokat pedig, akik nem álltak kötélnek, zsarolta. "Az is a püspök úr tudomására jutott, hogy munkatársának több partnere van az országban, sőt még Rómában is, akiknek az egyház vagyonából juttat a szolgáltatásaikért" - olvasható a levélben.

Az írás szerint néhány éve a rendőrség házkutatást tartott a püspökség irodáiban, mert az egyházmegye szerveréről valaki gyermekpornóoldalakat látogatott, a rajtaütés azonban eredménytelen maradt, mert nem találták meg a letöltött képeket tartalmazó laptopot (amelynek tulajdonosa a fővagyonkezelő).

A levél névtelen szerzője azt is állítja, hogy néhány éve maga a püspök "zavarta el" a hozzá segítségért forduló szülőket, amikor azok egy hittanórán zaklató papot panaszoltak be nála. A levél szerint az ügyben rendőrségi feljelentés is született, ám "fura módon" a nyomozati szakaszban minden tanú visszavonta vallomását.

A pécsi kiadású Egyházfórum főszerekesztője, Wildmann János teológus azt mondta az Indexnek, azért nem tették közzé a levél írójának kilétét, mert tartanak a püspökség retorziójától.

Hatter.hu

Témák