Hírszolgálat | Page 504 | Háttér Társaság

Hírszolgálat

Tel-Aviv a nemzetközi melegturizmus fellegvárává szeretne válni

A meleg turisták egyik mekkájává szeretné változtatni a már most is toleranciájáról híres Tel-Avivot a város szállodaszövetsége, s a tervet támogatja az izraeli idegenforgalmi minisztérium is.

Eli Ziv, a szállodaszövetség elnöke szerint a homoszexuálisok megbecsülendő turisták, Tel-Aviv pedig sok mindent nyújthat a melegeknek és leszbikusoknak: van tengere, örökké süt a nap, s a város tele van meleglokálokkal.

Melegellenes zendülés az anglikán egyházban

Példátlan éles hangú levélben követelte az anglikán világunió püspökeinek majdnem fele Rowan Williams canterbury-i érsektől, anglikán egyházfőtől, hogy hagyjon fel a homoszexuálisok iránt „túl toleráns” irányvonalával.

A világ 38 anglikán püspöke közül 17 írta alá Peter Akinola nigériai püspök vezetésével a levelet, amely követeli az önálló anglikán egyházak jelképes első számú vezetőjétől, hogy vessen véget „a némely tagegyházban uralkodó szexuális erkölcstelenségnek” és változtassa meg saját, a melegekkel szemben „túlságosan engedékeny” álláspontját.

A melegekről szól az iszlámbíráló holland dokumentumfilm-sorozat folytatása

A melegek iszlám világbeli helyzetéről forgatják annak az iszlámbíráló dokumentumfilmnek a folytatását, amely miatt egy muzulmán fanatikus 2004 novemberében meggyilkolta Theo van Gogh homoszexuális holland filmrendezőt.

Varsó után Poznanban is betiltották a melegek felvonulását

Varsó után egy másik lengyel nagyvárosban, Poznanban is betiltották a melegek felvonulását. A helyi püspök szerint az Egyenlőség Parádé megszegné a legelemibb isteni törvényeket és sértené a néhai II. János Pál pápa emlékét.

Meleg politikust választott vezetőjévé a függetlenségpárti Québec-i Párt

A becsvágyó és jóképű André Boisclair személyében homoszexualitását nyíltan vállaló politikust választott vezetőjévé Kanadában az elszakadáspárti franciaajkúak pártja, a Parti Québecois.

Álomesküvő Madridban

Elvette barátját egy spanyol médiasztár: Jesús Vázquez, a Telecinco tévé műsorvezetője a madridi városházán esküdött örök hűséget kedvesének, Robert Cortésnek, akivel már öt éve együtt él.

Nem énekelhet Szibériában a meleg orosz popsztár

Bigott vallásos körök nyomására betiltották Borisz Mojszejev, homoszexualitását nyíltan vállaló orosz énekes tyumenyi koncertjét. A helyi erkölcsvédő liga szerint nincs szükség arra, hogy a sztár „a bűnt és a szodómiát terjessze”.

Vádat emeltek a hím állatokat molesztáló férfiak ügyében

Vádat emeltek az Egyesült Államokban egy kamionsofőr ellen, aki egy Seattle-hez közeli méntelepen videokamerájával filmre vette, amint egy barátja halálra hágatta magát egy csődörrel.

A helyi hatóságok közlése szerint Paul Tait 54 éves teherautósofőr két barátjával egy éjszaka belopózott a szomszédos méntelepre, hogy ott szexuális kapcsolatot létesítsenek hím állatokkal. Egy lóval való anális közösülés során a Boeing repülőgépgyár egy 45 éves szerelője olyan súlyos belső vérzéseket szenvedett, hogy belehalt az aktusba.

Megróttak egy homoszexuális cseh bírót

A cseh Legfelsőbb Bíróság megrovásban részesített egy bírót, de nem azért, mert homoszexuális vagy mert kiskorú szexet is tartalmazó pornográfiát birtokolt, hanem mert gyakran változtatta ezzel kapcsolatos vallomását.

A legfelsőbb bíróság októberi 19-i ítélete szerint Josef Kosela megszegte a szakma erkölcsi szabályait, „lejáratta a bírói hivatás tekintélyét” azzal, hogy szüntelenül változtatta vallomását abban a perben, amely gyermekpornográfia vásárlása miatt indult ellene.

Hollandiában minden 100. házasságot melegek kötnek

Hollandiában minden 100. házasságot vagy regisztrált párkapcsolatot egyneműek kötnek – közölte az ország statisztikai hivatala.

Az elmúlt tíz évben jelentősen, 39 ezerről 53 ezerre nőtt a egynemű párok száma Hollandiában, főként a melegházasság 2000 szeptemberi legalizálásának hatására. A regisztrált egynemű párok közül 6000 szabályos esküvői szertartáson is átesett azóta, hogy a világon elsőként Hollandia lehetővé tette a homoszexuálisok házasságát. A bejegyzett élettársak gyakorlatilag ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a házaspárok, nemi hovatartozástól függetlenül.

Témák