Változóban a homoszexuális mormonok eddig kilátástalan helyzete | Háttér Társaság

Változóban a homoszexuális mormonok eddig kilátástalan helyzete

Lori fia kilencéves volt, amikor elmondta az anyjának, hogy tetszenek neki a fiúk. A vallomás komoly szívfájdalmat és aggódást okozott a konzervatív Utah államban élő mormon anyának. "A mi egyházunkban a homoszexualitás bűn - mondta a négygyerekes anya. - A férfi és nő közti házasság, a nemi identitás, az anya és az apa szerepe egyaránt központi szerepet kap nálunk." "Nagyon óvatosnak kell lennem. Más nem tudja a dolgot, és előre félek, mi fog történni, ha esetleg kitudódik" - nyilatkozta a Reuters brit hírügynökségnek azzal a feltétellel, hogy a teljes neve titok marad, mivel tart attól, hogy a családjukat kiközösítik

Elmondása szerint nem találta kielégítőnek a ma már 13 éves fia nevelése során jelentkező kihívások legyőzéséhez rendelkezésre álló egyházi eredetű eszközöket. Ám egy idén nyáron megjelent brosúra, amelyet az egyház egy korábbi püspöke mormon családoktól és gyülekezeti vezetőktől szerzett információk felhasználásával írt társzerzőként, új reményt adhat az olyan családoknak, mint az övé, és hozzásegítheti őket ahhoz, hogy összebékítsék hitük tanításait gyerekeik igényeivel.

A Segítő családok, egészséges gyerekek: Segítség az Utolsó Napok Szentjeinek Egyházához tartozó családoknak, amelyekben meleg, biszexuális és nemet változtató gyerekek vannak című, az interneten is megjelent kiadvány az első a hiten alapuló útmutatók közül, amelyeket a San Franciscó-i Állami Egyetem Családi Elfogadási Programja tett, illetve készül közzétenni.

Caitlin Ryan, az egyetem társadalomtudósa 2002-ben kezdte vizsgálatait, amelyek célja annak felderítése, hogyan hat az elfogadás a meleg és nemet változtató fiatalokra. Szerzőtársa Robert Rees, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem korábbi irodalomprofesszora, aki egyben mormon püspök is volt az 1980-as években. Az útmutatóban mormon szövegek és az egyház vezetőinek a családról tett kijelentései váltakoznak olyan kutatási eredményekkel, amelyek jelzik, hogy a családi támogatás és elfogadás kulcsfontosságú a meleg fiatalok egészsége és jóléte szempontjából.

"Eddig sok szülő úgy gondolta, hogy ha hite nem egyeztethető össze gyermeke homoszexualitásával, akkor választania kell a gyerek és a hit között - fejtette ki Ryan, aki csaknem negyven éven át foglalkozott a melegek és nemet változtatók egészségügyi problémáival. - A mi megközelítésünk szerint a családok változtathatnak viselkedésükön, és akkor együtt tudnak maradni".

A kutató vizsgálatai kimutatták, hogy azok a meleg fiatalok, akik erős elutasításban részesülnek, nyolcszor nagyobb valószínűséggel követnek el öngyilkosságot, mint mások, hatszor nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósak, és háromszor nagyobb az esélyük az illegális droghasználatra, illetve a kockázatos szexuális viselkedésre. Nagyobb az esélye annak is, hogy eltávolodnak a családtól, elveszítik a hitüket és elhagyják az egyházat.

Fiatal felnőttekből álló gyülekezet élén álló püspökként Rees látta, hogy milyen ereje van az elutasításnak. Elmondása szerint sok fiatal mormon, akit nem fogadtak el, viszont sűrűn találkozott azzal a véleménnyel, hogy a homoszexualitás természetellenes, a családjától és az egyháztól is eltávolodott. Néhányan öngyilkosságot követtek el, míg mások heteroszexuális házassággal vagy gyógyító terápiával próbálták kúrálni magukat, mindkettőt egyházi elöljárók tanácsára. Lori évekkel ezelőtt, egyházon kívüli megoldást keresve találkozott Caitlin Ryan munkájával, amely azonnal segítségére volt.

"Biztató volt rájönni, hogy amit azért teszünk, hogy segítsünk neki, roppant sokat számít - mesélte a fiával kapcsolatban a mormon egyház központjának számító Salt Lake City egyik elővárosában lakó asszony. - Sok bátorságot merítettem a tudós munkájából. Feketén-fehéren az áll benne, hogy az emberek nem kérdőjelezhetik meg a választásomat, ha szóba kerül, hogy mit tettem fiammal kapcsolatban." Ezzel együtt továbbra is gondot okoz neki a helyzetük és a hite tanításai között feszülő ellentét.

"Nehéz, mert az egyház igazán sok jót nyújt a családomnak... És ő (a fia) is szereti az egyházat, úgyhogy roppant nehéz helyzetben vagyunk" - közölte. A mormon egyház - hivatalos nevén az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza - nem az egyetlen egyház, amely bűnnek tekinti a homoszexualitást, de a meleg mormonok számára különösen nagy a tét.

A hagyományos házasság gondolata mélyen beépült a mormon teológiába, a vallás és a kultúra közti határvonal elmosódott. "A mormonok hisznek abban, hogy a család örök, ezért a szakítás a családdal vagy az egyházból való kiközösítés, ami előfordult néhány meleg esetében, az üdvözülés ígéretének elvesztését is jelenti" - magyarázta Rees.

Az egyház magatartása azonban - mint hangsúlyozta - változik. Ma már nem úgy tekintenek a szexuális orientáció eredetére, mint ami egyértelműen feltárt, és a fegyelmi intézkedések meghozatalakor is különbséget tesznek érzések és cselekvés között. A meleg mormonokat megtűri soraiban az egyház, de teljes jogú tagjai csak azok lehetnek, akik cölibátust fogadnak.

Jóllehet a mormon egyház évtizedeken keresztül erőteljes politikai kampányt folytatott a melegházasságok ellen, és komoly része volt az azonos neműek házasságát tiltó kaliforniai törvény meghozatalában is, vezetői az utóbbi időben támogatták azt a utahi törvényt, amely tiltja a szexuális orientáció alapján történő diszkriminációt a lakáskiadásban és a foglalkoztatásban, és elítéli a melegek megfélemlítését. "Komoly haladást tapasztalok. Remélem, hogy a mostani brosúra reményt ad sok családnak" - szögezte Rees.

Az egyház hivatalosan nem állt a kiadvány mögé, de Ryan szerint tudnak a programról, és ő maga számos magas szintű mormon vezetővel tárgyalt 2009 óta kutatásairól.

Michael Purdy, az egyház szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni a kiadványról, de kijelentette: "Ismételten kifejeztük, hogy fontosnak tartjuk egyforma szeretettel és tisztelettel kezelni Isten minden gyermekét".

Ryan közlése szerint vizsgálataik eredményét több, kaliforniai és utahi mormon püspököknek szervezett műhelybeszélgetésen ismertette, és azt a visszajelzést kapta, hogy "megközelítésünk tiszteletteljes". "Nem akarjuk rájuk erőltetni az értékeinket" - jegyezte meg vizsgálataikról és ajánlásaikról.

A brosúra a http://familyproject.sfsu.edu/ címen található az interneten.

MTI

 

Témák