Világhírű profi ökölvívó vállalta fel, hogy meleg | Háttér Társaság

Világhírű profi ökölvívó vállalta fel, hogy meleg

Orlando Cruz„Büszke meleg férfi vagyok” – ez a mondat most egy világhírű hivatásos bokszolótól hangzott el. Orlando Cruz az első ebben a macsó sportágban, aki az aktívan versenyezők közül felvállalta másságát. A 31 éves Puerto Ricó-i bokszoló jelenleg a negyedik a pehelysúlyúak között a World Boxing Organization listáján. Másságát egy közleményben fedte fel, amelyet szerdán kapott fel az amerikai média, az első reagálások túlnyomórészt pozitívak

Orlando Cruz azt írta: több mint 24 éve dolgozik karrierjén, és most eljött az idő, hogy őszintén vállalja önmagát. Szeretne példát mutatni olyan kiskölyköknek, akiket érdekel a boksz és profi karriert szeretnének. „Mindig büszke Puerto Ricó-i voltam és az is leszek. Mindig büszke meleg férfi voltam és az is leszek” – fogalmazott. Cruz bejelentését éppen arra az időszakra időzítette, amikor világbajnoki címért száll ringbe: a tervek szerint október 19-én, Floridában lép szorítóba Jorge Pazos ellen a WBO Latino címért.

Az ökölvívó azt mondta csütörtökön az AP hírügynökségnek, hogy bár előzőleg voltak aggályai, utólag megkönnyebbülést érez. Elárulta, hogy sok bokszolótársa már sejtette a homoszexualitását, de "falaztak" neki.

Cruz az előbújás előtt konzultált pszichológusokkal és sokan másokkal, és - mint elmondta - élvezi családjának, edzőjének és menedzserének teljes támogatását. Dicsérte anyját és nőtestvérért a "feltétel nélküli szeretetükért", és azt mondta, hogy apja is mindig támogatta őt. Más apákhoz hasonlóan ő is azt akarta, hogy ízig-vérig férfi legyen a fia, de tudomásul vette, hogy nekem más a pereferenciám, az ízlésem - mondta.

A közösségi médiában az első reakciók többsége pozitív volt, többek közt gratulált neki honfitársa, a szintén Puerto Ricó-i Ricky Martin popsztár, aki maga 2010-ben vállalta másságát a nyilvánosság előtt. Egyes twitterezők mindazonáltal aggódnak Cruz biztonságáért, és azon tűnődnek, hogy más bokszolók hajlandók lesznek-e ringbe szállni ellene.

Dommys Delgado, a Puerto Ricó-i Boksz Bizottság elnöke félresöpörte ezeket az aggályokat, mondván, hogy "Orlando kiváló ökölvívó, akinek nagyon jó esélyei vannak a világbajnoki címre. Tudjuk, hogy ez nagyon macsó sportág. Akik nem akarnak megverekedni vele, azok nem fognak".

Az egyetlen másik profi bokszoló, aki elismerte, hogy nőkkel és férfiakkal egyaránt volt szexuális kapcsolata, a Virgin-szigeteki (USA) Emile Griffith, aki azonban aktív profi ökölvívói karrierjének befejezése után évtizedekkel bújt elő, elismerve egy 2005-ös lapinterjúban, hogy "küzdött a szexualitásával". Leghíresebb meccsét Griffith 1962-ben vívta a kubai Benny Parettel, a bunyó előtt azzal hergelte őt, hogy lebuzizta. Griffith azonban kiütötte, Paret pedig tíz nap múlva meghalt.

Hatter.hu/Hvg.hu

Témák