Hírszolgálat

hírszolgálat rss

rss

A jegyespár
A lagzi
A melegjogi kampányt elindító hongkongi énekesek

Az internetes közösség nyilvánossága előtt megtartotta beharangozott lakodalmát a párkapcsolatának felvállalásával sok rokonszenvezőt vonzó kínai meleg öregemberpár, a lagzit és a netes sugárzást azonban félbe kellett szakítani, amikor az idősebb partner fia szétkergette a násznépet. A látványos eseményre a fiatalabb partner menyasszonynak öltözött be.

A film plakátja
Jelenet a filmből

A Berlini Filmfesztivál első napjának versenyfilmjei közül Malgoska Szumowska W Imie... (...nevében) című melegtémájú alkotása kapta a legjobb kritikákat, bár a Die Welt szerint a lengyel rendező "sem mer kísérletezni" filmjében, amely egy homoszexuális vidéki katolikus pap megpróbáltatásairól szó, a Frankfurter Allgemeine Zeitung műbírálata szerint pedig a történet "nem nyit új távlatokat a filmművészetben", de azért néhány megható jelentben sikerül bemutatni a hős belső küzdelmét - jelentette az MTI.

Anna Grodzka

Nem választott új alelnököt pénteken a konzervatív többségű lengyel parlament, így egyelőre mégsem lesz transznemű házalelnöke a szejmnek (és a világnak) a történelmi lengyelországi változások, a liberalizálódás legfőbb szimbólumának számító Anna Grodzka, a Palikot Mozgalma nevű ultraliberális, antiklerikális párt három éve nővé operált képviselője személyében.

Christiane Taubira
Christiane Taubira a melegházasság mellett érvel a parlamentben

Valóságos politikai szupersztár lett néhány nap alatt Franciaországban Christiane Taubira francia-guayanai származású, feketebőrű igazságügy-miniszter, aki az ellenzék csodálatát is kivívó felkészültséggel, retorikai képességekkel, valamint megingathatatlan nyugalommal, fáradhatatlan szellemességgel és állandó derültséggel védi a melegházasság engedélyezéséről szóló törvénytervezet a nemzetgyűlésben.

Miklós Árpád

Holtan találták New York-i lakásán Miklós Árpád magyar származású amerikai melegpornósztárt, aki másfél évtizedes szexipari pályafutása során 60 homo- és heteroszexuális pornófilmben szerepelt. A 45 éves férfi, eredeti nevén Kozma Péter, öngyilkosságot követett el tablettákkal és alkohollal.

Fölényes többséggel támogatta a brit parlament alsóháza kedden este az azonos nemű párok házasságának engedélyezését célzó törvénymódosítási javaslatot, a kormányzó Konzervatív Párt képviselőinek többsége azonban elvetette saját kormányának indítványát, vagy legalábbis tartózkodott. A miniszterelnök szerint az eredmény fontos előrelépés az ország számára.

Az író és a hercegnő

Meglepetésre Viktória svéd hercegnő adta át "Az év homoszexuálisa" díjat egy hétfő esti gálán Stockholmban. A trónörökös röviddel éjfél előtt, előzetes bejelentés nélkül jelent meg a hétfői ünnepségen, amelyen személyesen adta át az elismerést Jonas Gardell bevallottan meleg regény-, dráma- és forgatókönyvírónak Soha ne töröld le a könnyeket kesztyű nélkül című, az 1980-as évek AIDS-válságáról szóló, tv-sorozatra adaptált regényéért, amely mélyen megrázta a svéd közvéleményt.

Egy veszélyeztetett meleg fiatalokat segító szervezetben vesz részt érzékenyítőtréningen, majd pedig dolgozik önkéntesként Chris Culliver amerikaifutballista, a San Francisco 49ers sztárjátékosa, aki kirekesztő kijelentéseket tett a keddi NFL-döntőt, a SuperBowlt megelőző médianapon.

Petíciót adtak át vasárnap délután a brit Konzervatív Párt aktivistái David Cameron kormányfőnek, tiltakozva az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése ellen. A törvénymódosításról, amely egyre súlyosabb - a brit sajtó szóhasználata szerint immár gyakorlatilag lázadással felérő - belvillongásokat szít a kormányzó Konzervatív Párton belül, várhatóan kedden szavaz a londoni parlament alsóháza.

Manti Te'o, a rászedett futballista
A rászedett egyetemi sztárfutballista
A homoszexuális rajongó

Egy nőnek hitt homoszexuális rajongójához fűződő virtuális kapcsolata segítette hozzá a fényes győzelemhez az amerikai egyetemi futball ünnepelt csillagát; a csaló egy tévéinterjúban, könnyek közt vallotta be, hogy szerelmes a futballistába, és így próbált meg a bizalmába férkőzni. A meleg rajongónak egy éven át sikerült bolondját járatni a gátlásos "bombázóval"; végül saját halálát színlelte, mire a focista élete meccsét játszotta le.

Hirdetés

Impresszum

© 2011-2013 Háttér Társaság a Melegekért

1380 Budapest, Pf. 1055
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter@hatter.hu