sajtóközlemény | Page 10 | Háttér Társaság

sajtóközlemény

Civil szervezetek együtt állnak ki a gyermekek jogáért, hogy családban nőhessenek fel 

Még több gyermek nő majd fel állami gondoskodásban és kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz a kormány nemrég benyújtott családellenes javaslatcsomagja miatt – ez ellen szólal fel 11 civil szervezet november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján.

A család az család forgatás

Gyűlölködő, bántó, névtelenül feltett kérdésekre válaszolnak szivárványszülők és szakértők a Háttér Társaság és a szivárványcsaládok közösségének új kampányában, amelynek célja, hogy jobban megismertessék magukat és jogi problémáikat a társadalommal. Magyarországon több száz ilyen család él, akik ugyanazt vallják, mint az összes többi magyarországi család: egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben, családban nőjön fel. 

Fotó: Dudits Luca

A gyermeket nevelő azonos nemű párokat és a transz embereket megbélyegző, az egyéni örökbefogadást és az LMBTQI iskolai érzékenyítő programokat ellehetetlenítő jogszabály-módosításokat nyújtott be Varga Judit igazságügyminiszter az Országgyűlésnek. 

Kiderült mire jó a gyakorlatban a civilellenes regisztrációs törvény: újabb eszközzel próbálják ellehetetleníti a független civil szervezeteket

Az elmúlt hetekben meglepő kéréssel szembesültek azok a civilek, köztük egyesületünk is, akik az európai unió Erasmus+ programjának forrásaira pályáztak. A pályázatok magyarországi elbírálója, a Tempus Közalapítvány - korábbi gyakorlatától eltérve - az aktuális kiírásban elkezdte felszólítani a pályázókat, hogy nyilatkozzanak: megfelelnek-e a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényben foglaltaknak. 

Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Az alapjogi biztos fellépését várják civilek, mert alapjogokat sértő gyűlöletkeltésbe torkollott a társadalom perifériáján lévő csoportokat bemutató mesekönyv körüli vita.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A Meseország mindenkié c. mesekönyv oktatási intézményekben való használata nem hogy nem árt a fiataloknak, de kifejezetten előnyükre válik. A mesekönyv állami szervek, önkormányzatok és oktatási intézmények részéről történő betiltása jogellenes hátrányos megkülönböztetés.

A kép illusztráció!

Egy éven belül a második leszbikus pártól tagadták volna meg a párjuk gyermeke után járó családi pótlékot. Közérdekű bejelentésben fordultunk a Miniszterelnökséghez, hogy belső tájékoztató anyagokkal, képzésekkel segítsék a kormányhivatali dolgozókat a jogszabályok helyes alkalmazásában.

Évekig kekeckedett az önkormányzat az idős leszbikus párral

Három évbe telt, míg sikerült lakcímkártyát szereznie egy idős leszbikus pár egyik tagjának a VII. kerületben, mivel az önkormányzat és a kormányablak nem volt hajlandó elismerni bejegyzett élettársi kapcsolatukat. 

LMBTQI gyerek a családban: A reparatív terápiától az elfogadásig

Bár csak a magyarok 3%-a szakítaná meg teljesen kapcsolatát LMBTQI gyermekével, 16%-uk azonban orvos vagy pszichológus segítségével gyógyíttatná őket. A rendkívül káros reparatív terápiákkal szemben jelenleg nincs hatékony eszköz  Magyarországon.

Emberi Jogok Európai Bírósága: Magyarországnak is biztosítania kell a transznemű emberek nemének jogi elismerését 

Öt éve húzódó ügy végére tett pontot az EJEB amikor kimondta: a magyar államnak nemcsak a magyar állampolgárok, de a Magyarországon letelepedett külföldi állampolgárok esetében is biztosítani kell nemük jogi elismerését és a kapcsolódó névváltoztatást. Az ítélet két hónappal azután született meg, hogy az Országgyűlés megszavazta a nem jogi elismerését teljesen ellehetetlenítő törvényjavaslatot. 

Témák