13. Verzió Filmfesztivál | Háttér Társaság

13. Verzió Filmfesztivál

Kulcsszavak: 
emberi jogok
Dátum: 
2016. november 8., kedd - 00:00 - 2016. november 13., vasárnap - 23:45
13. Verzió Filmfesztivál

Ebben az évben a fesztivál komoly erőpróbának néz elébe, vallott értékei veszélybe kerültek.

A világban zajló háborúk és a gazdasági visszaesés Európaszerte a populista retorikának kedvezett. A Brexit önbeteljesítő jóslata, aminek következményeit teljes egészében még nem érezzük és nem is látjuk át, aláássa az európai szolidaritást, a feltámadó nacionalizmus pedig nagy lendülettel keres magának külső és belső ellenséget. A hazájukban dúló háború és terror elől menekülők befogadására a mai napig nem született közös stratégiai terv. A Magyarországon a Verzió filmfesztivál előtt mindössze egy hónappal tartott népszavazásból az látszik, hogy az állampolgárok ugyan nem ülnek fel feltétlenül a gyűlöletkampánynak, ugyanakkor súlyos kétségeik vannak az új helyzetet illetően, amit a politikai erők ki is használnak az idegenektől való félelem aktiválására. Ezek a jelenségek nem korlátozódnak Magyarországra vagy Európára, a közelgő amerikai választások éppúgy próbára teszik a demokratikus értékeket. De lássuk, hogyan reagálnak a dokumentumfilmek az efféle kihívásokra. Programunkban több mint 30 ország hatvannál is több dokumentumfilmje bizonyítja, hogy a filmesek nem csupán vizuális művészek, hanem a társadalmi változásokért küzdő aktív állampolgárok is.

Az idei programban találhatóak olyan mesterien komponált filmek, amelyek esztétikai és erkölcsi értelemben foglalnak állást egy-egy fontos kérdésben. Hogyan reagálnak az emberek a határaikon épülő falakra (Falak)? Hogyan veszélyeztetik a magánszférát
az Európai Parlament által hozott adatkezelési törvények (Demokrácia)? Mik a politikai másként gondolkodás esélyei az egyre illiberalizálódó rendszerekben (Barátom, Borisz Nyemcov, Kockás forradalom)? Kinek a múltértelmezését fogadjuk el, és milyen tanulság vonható le ebből (Egy német sors, Az én háborúm, Anyám levelei Sztálin elvtárshoz)? Mennyire tiszteljük vagy vetjük el a hagyományokat (Hová lesz, kisasszony? A föld, ahol mamutok szunnyadnak)? A filmek nem adnak végleges választ a kérdésekre, hanem a nézőt késztetik arra, hogy tájékozódjanak e fontos témákról, gondolkodjanak el és beszéljenek róluk.

 

Témák