örökbefogadás

Franciaország

Az utolsó szavazáson is átment a melegházasság engedélyezése a francia parlamentben. Az új szabályozás értelmében az azonos nemű párok az örökbefogadásra is jogosultak lesznek. Már csak az alkotmánytanács akadályozhatja meg a törvény életbe lépését.

Az azonos nemű párok örökbefogadási jogait erősítő határozatot hozott kedden az Emberi Jogok Európai Bíróság. A strasbourgi székhelyű testület jogsértőnek mondta ki azt, hogy Ausztriában az azonos nemű párok egyik tagja nem fogadhatja örökbe társának gyermekét, miközben a heteroszexuális, nem összeházasodott párok előtt nyitva áll ez a lehetőség.

Mintegy 200 ezer francia állítja magáról, hogy egy azonos nemű emberrel él párkapcsolatban, és közülük minden tizedik nevel gyermeket - derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányából.

A két cseh elnökjelölt egyike sem ellenzi, hogy végszükség esetén megadják az örökbefogadást jogát azonos nemű pároknak is, bár hangoztatták, hogy a legjobb megoldásnak azt tartják, ha egy gyermeket egy férfi és egy nő nevel fel. A jelöltek csak olyan gyerekeket helyeznének el meleg pároknálé, akik senki másnak nem kellenek, és ezért állami gondozásban nőnének fel.

A svájci parlament alsóháza fölényes többséggel megszavazta az indítványt, hogy a homoszexuális párkapcsolatokban is engedélyezzék a partner gyermekének örökbe fogadását.

Dátum: 
2012. november 9. (péntek) 18:00 - 20:00

A nyáron előkészítettünk több jelentős változást, amivel a hazai LMBTQ közösség gyermekvállalási kedvét és lehetőségeit szeretnénk segíteni.

Egy nappal a szombati párizsi melegfelvonulás előtt a francia családügyi miniszter bejelentette, hogy a homoszexuális párok számára 2013 júniusától engedélyezett lesz a házasság és az örökbefogadás. "Egy év múlva az azonos neműek is házasságot köthetnek és gyereket is örökbe fogadhatnak. Ugyanolyan jogaik és kötelességeik lesznek, mint bármilyen más házaspárnak" - fogalmazott Dominique Bertinotti a Le Parisien című fővárosi napilapban pénteken megjelent interjúban. A kormány ősszel terjeszti a törvényjavaslatot a parlament elé.

A kolumbiai igazságszolgáltatás első ízben engedélyezte gyermeknek egy homoszexuális személy általi örökbefogadást; a dél-amerikai ország alkotmánybírósága Chandler Burr amerikai újságíró évek óta tartó kálváriája ügyében mondta ki a végső szót szerdai határozatában.

A választópolgárok elenyésző hányadának és az őket felheccelő klerikális köröknek az akaratából megtagadták Szlovéniában a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg párok tagjaitól a lehetőséget, hogy örökbefogadás útján is gondoskodjanak partnerük vér szerinti gyermekének jövőjéről. Az erről tartott vasárnapi népszavazáson még a 30 százalékot sem érte el a részvétel, ami a szavazatok 55:45 arányú megoszlását tekintve azt jelenti, hogy a szlovén választópolgároknak mindössze 16,5 százaléka döntött úgy, szűkíteni kell az azonos nemű pároknál nevelkedő gyermekek szülőhöz való jogait.

Hirdetés

Tartalom átvétel

Impresszum

© 2011-2013 Háttér Társaság a Melegekért

1380 Budapest, Pf. 1055
Tel/fax: (1) 329-2670
E-mail: hatter@hatter.hu