Öröklési illeték (2015-2017) | Háttér Társaság

Öröklési illeték (2015-2017)

2015-ben két megözvegyült bejegyzett élettárs fordult jogsegélyszolgálatunkhoz, akik azt kifogásolták, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatuk ellenére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) öröklési illetéket szabott ki rájuk. A két konkrét esetben sikerült a jogellenesen kiszabott illetéket elengedtetni, de mivel tartottunk tőle, hogy további érintettek is lehetnek, közérdekű bejelentésben átfogó felülvizsgálatot javasoltunk a NAV-nak. A NAV hónapokkal később arról értesített bennünket, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) egyeztetett álláspontjuk szerint az adójogszabályokra a a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényben szereplő ún. általános utalószabály nem terjed ki, így az adó- és illetkékkedvezmények a bejegyzett élettársaknak nem járnak.

Ezt követően az alapvető jogok biztosához fordultunk, és kértük, hogy a biztos állapítsa meg, hogy a jogértelmezés ellentmond a vonatkozó jogszabályoknak és szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósul meg. Az alapvető jogok biztosa jelentésében osztotta egyesületünk álláspontját, és megállapított, a jogértelmezés sérti a jogbiztonság és az egyenlő bánásmód követelményét. A jelentés arra is felhívta a figyelmet, hogy az NGM-mel szemben az Igazságügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrságok Minisztériuma szerint is járnak a kedvezmények.

A NAV ezt követően felülbírálta korábbi álláspontját, és ígéretet tett rá, hogy körlevélben hívja fel a helyes jogértelmezésre az adóhivatal munkatársainak figyelmét, tájékoztató anyagokat helyeznek el a NAV oldalán és a kamatostul visszafizetik a hibásan kiszabott illetékeket. 

Eljárási dokumentumok: 

  • Beadvány hibásan kiszabott öröklési illeték kapcsán I. (2015. október 1.)
  • NAV határozat öröklési illeték visszavonásáról I. (2015. október 20.)
  • NAV határozat öröklési illeték visszavonásáról II. (2015. december 30.)
  • A NAV-nak küldött közérdekű bejelentés (2016. január 13.)
  • A NAV/NGM álláspontja az öröklési illeték kapcsán (2016. május 4.)
  • A NAV/NGM álláspontja az első házasok kedvezménye kapcsán (2016. december 6.)
  • Az alapvető jogok biztosának jelentése (2016. december 20.)
  • Az NGM sajtóközleménye (2017. január 25.)

Az ügy a médiában:

További kapcsolódó sajtómegjelenések a Háttér a médiában oldalon.

Témák