2021 | Háttér Társaság

2021

2021 2021-es díjazottunk angol nyelv és irodalom szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint társadalmi nemek szakon a Közép-európai Egyetemen. 2015-ben szerzett doktori fokozatot gendertudományokból szintén a CEU-n. Kutatási területe a nemek, a szexualitás, az etnikum és a társadalmi osztály interszekciói az oktatásban. Dolgozott korábban tanárként az állami és a magánszférában, trénerként a civil szektorban. 2008 óta kutatóként az iskolai oktatásban (újra)termelődő társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozik.

2004 óta vesz részt óratartóként a Melegség és megismerés iskolai programban. A Labrisz Leszbikus Egyesületnek a Szimpozion Egyesülettel közösen koordinált, hiánypótló programjáról van szó, melynek keretében LMBTQ emberek tartanak beszélgetéseket iskolákban, egyetemeken és cégeknél egyaránt. És amely program létét a nemrég elfogadott homofób és transzfób propagandatörvény alapjaiban fenyegeti. A programban aktívan közreműködő díjazottunk 2004 óta a Labrisz Leszbikus Egyesület tagja. 2012 óta képzőként és tananyagfejlesztőként is tevékenykedik a Melegség és megismerés programban.

2015 óta szabadúszó akadémikusként dolgozik. Számos, a nemek közti egyenlőség előmozdítását célzó nemzetközi oktatáskutatási és fejlesztési projektben vett részt, a Közép-európai Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és az Anthropolis Egyesületnél, valamint tanított a CEU-n és az ELTE-n. Jelenleg a Közép-európai Egyetem Demokrácia Intézetében dolgozik két projektben: az EDUC-ban, mely öt kelet-közép-európai országban vizsgálja a közoktatásnak a 21. század kihívásaira – többek között a változó nemi szerepekre – adott közpolitikai válaszait és a GE (Gender Equality) Academy-ben, amely pedig egyetemeknek és kutatóintézeteknek nyújt képzéseket az intézményes nemi esélyegyenlőségi tervek elkészítéséhez.

Az utóbbi években több szakirodalmi publikációja is megjelent, olyan témákban, mint a gender dichotómia a szexuális öröm diskurzusaiban, a magyarországi fiatalok véleménye az azonos nemű párok együttéléséről, etnicitás-konstrukciók a szüzesség és házasság diszkurzusain keresztül vagy a nemek közötti egyenlőség és sztereotipizálás a középiskolákban, angliai, magyarországi és olaszországi esettanulmányok alapján. Ez utóbbi témáról idén augusztusban jelenik meg könyv a Palgrave Macmillan kiadónál, amelynek díjazottunk a társszerkesztője. De ő írta a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közpolitikai ajánlásainak oktatási fejezetét is 2014-ben, valamint Az azonos nemű párok és a mediáció. Gyakorlati kézikönyv fordítója. A Melegség és megismerés programhoz kapcsolódó, Még mindig tabu? LMBT személyek az iskolában című kiadvány egyik szerzője Kövesi Györgyivel együtt. Doktori disszertációjának monográfiává szerkesztett változatát a Palgrave Macmillan kiadó adta ki 2019-ben, Exploring Sexuality in Schools. The Intersectional Reproduction of Inequality (“A szexualitás az iskolákban. Az egyenlőtlenségek interszekcionális reprodukciója”) címmel. Feminista aktivista és kutatómunkája nemzetközi elismeréseként 2020-ban elnyerte a holland FLAX Foundation által adományozott Emma Goldman Snowball-díjat.

Jelenleg a Labrisz egyik ügyvivője. A 2020-ban megjelent, nagy visszhangot kiváltó, Meseország mindenkié című könyv kiadását célzó projekt vezetője. A kötet etnikai,  társadalmi és szexuális kisebbségek szemszögéből mesél újra klasszikus meséket, a főszereplők között olyan hátrányos helyzetű csoportok tagjaival, mint elhanyagoló/bántalmazó családban élő gyerekek, LMBTQ emberek, romák vagy örökbefogadott gyerekek. A Nagy Boldizsár által szerkesztett mesekönyv itthon bestseller lett, és 2021-22-ben több európai nyelven is meg fog jelenni.

Témák