Személyes segítőink | Háttér Társaság

Személyes segítőink

Princz Pál András

[node:title]2008. évben végeztem el a Meleg Háttér Információs és Lelkisegély Telefonszolgálat 1 éves képzését, melyben többek között önismeretet, pszichológiai alapismereteket, etikát, és erőszakmenes kommunikációt (EMK) is tanultam. 2013. évben elvégeztem a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadó Egyesület 2,5 éves alapképzését, melyben a szükséges önismereti blokk mellett mélyebben megismertem a személyközpontú pszichológia (Carl Rogers féle) irányzatát.

2014. év elejétől alapító tagja vagyok a HÁTTÉR Társaság új programjának: a Személyes Segítő Szolgálatnak. A Szolgálat megalapításakor társaimmal együtt az a gondolat vezérelt, hogy  találkozási lehetőséget biztosítsunk azoknak az LMBTQ embereknek, akik lelki problémájukat szakértő segítővel szeretnék megbeszélni, erre azonban anyagi lehetőségük nincs.

Személyes motivációm, hogy a Közösségünk tagjai megismerhessék a lelki segítés lehetőségeit és megtapasztalhassák az önismeret életminőséget jelentősen javító hatását.

Számos sport mellett 6 éve hobbi szinten (azonosnemű/queer) társastáncolok, illetve 3 éve jógázom.

Néhány éve párkapcsolatban élek egy ugyancsak meleg aktivistával, akivel együtt mélyen elkötelezettjei vagyunk az LMBTQ közösségnek és a feminizmusnak.

 

Szondy Esztella

[node:title]2015 nyarán végeztem el a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Telefonszolgálat 1 éves képzését, ahová hosszú és rögös út vezetett, de megérte a fáradságot. Ugyanebben az évben (bár korábban azt hittem, hogy már nem ülök többet iskolapadba) beiratkoztam a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia szakára is, mert rájöttem, hogy mélyen foglalkoztatnak az egzisztenciális kérdések, illetve saját magam és környezetem alaposabb megismerése és megértése is motivál.

A Háttérhez azért jelentkeztem, mert olyan közösségbe szerettem volna kerülni és tartozni, ahol nem csak identitásunk, de értékeink és eszméink is hasonlóak. Saját „coming out”-om családi és baráti körben szerencsésen alakult, bár könnyűnek így sem nevezném. Tudom, hogy időnként nehéz és kockázatos, én mégis hiszek abban, hogy megéri önmagunk felvállalása.

Úgy vélem, hogy hosszú távon így lehetünk testileg és lelkileg igazán egészségesek és boldogok. Személyes segítőként arra vállalkozom, hogy biztonságos közegben elfogadást, reményt nyújtsak a hozzánk fordulóknak, és közösen megtaláljuk a kiutat a látszólag reménytelen helyzetekből is. Végül megosztanám veletek egyik kedvenc idézetemet: „Nem az a dicsőség, hogy soha nem bukunk el, hanem, hogy mindannyiszor felkelünk.”

 

 

 

Turai Katalin Ráhel

[node:title]Szociológia és esztétika tanulmányaim után 2018-ban megszereztem doktori fokozatomat a Közép-Európai Egyetemen a Gender Studies területén. A szexuális vonzalmak és a biszexualitás alakulásának társadalmi hátterére irányuló kutatásom során sokféle élettörténetet hallgattam meg és értelmeztem.

2004 óta veszek részt magyar LMBTQ szervezetek (elsősorban a Háttér és a Labrisz) tevékenységeiben, önkénteskedéssel, kutatással, ismeretterjesztő és önismereti foglalkozások vezetésével. 2014-2016-ig a Háttér telefonos lelkisegély-szolgálat koordinátora voltam. Azóta egyre fontosabbnak látom, hogy a társadalmi és az egyéni lelki folyamatokat egymásra vonatkoztatva ismerjük meg.

 

 

 

 

 

 

Czinege Ádám Balázs

[node:title]Czinege Ádám Balázs vagyok, zenész és angoltanár.

2015-ben végeztem el a Háttér Társaság lelki segítő alapképzését és a Személyes Segítő Szolgálat képzését is. 2015 szeptembere óta dolgozom segítőként a Szolgálatnál.

Nagyon kicsi koromtól fogva fontos volt számomra a közösséghez tartozás és a közösségért végzett munka. Különféle csoportokban, körökben, közösségekben tevékenykedtem önkéntesként, és ennek során megélhettem a társadalmi munka mellett a valahova tartozás és az önazonosság élményét is.

A saját melegségem felismerésében és integrálásában nekem nagyon sok elfogadás, támogatás és segítség jutott, részben és közvetve éppen a hazai LMBTQIA-mozgalmon keresztül. Ezek olyan ajándékok az életemben, amiket jó továbbadni és megosztani.

Néhány éve elkezdtem érdeklődni a mentálhigiéné, az önismeret és az érzelmi élet gazdagsága iránt. Amikor az előző önkéntes munkámat befejeztem, épp jókor jött az ötlet, hogy csatlakozzam a Személyes Segítő szolgálat csapatához: így össze tudom kapcsolni a közösségi szolgálatot, az LMBTQIA-ügy szeretetét, a mentálhigiénés segítői munkát és a közösséghez tartozás élményét is.

 

 

Házi Tamás

Házi Tamás

2019 tavasza óta vagyok tagja a Személyes Segítő Szolgálatnak. Ennek nagyon örülök, izgalmas, érdekes és sokszor megérintő feladatnak látom ezt a munkát.

A segítői tevékenységemre a Háttérben kapott nagyszerű képzéseken és szupervíziós segítségen túl hatással vannak korábbi élményeim, mint pszichodráma és táncterápiás önismereti csoportban részvételem, a saját pszichoterápiás munkám és a Humanista Mozgalomban és Silo Üzenetében szerzett tapasztalataim.

Leginkább az értő figyelemmel, a helyzetek közös körüljárásával, segítő kérdésekkel és helyenként ötletekkel, javaslatokkal, „házi feladattal” dolgozom. Viszonylag jól ismerem a hazai LMBTQI közösségi, ismerkedési, önismereti lehetőségeket, amikből szintén igyekszem megosztani a hozzám fordulóval azokat, amik számára érdekesek lehetnek.

Megtisztelőnek érzem, ha valakivel együtt gondolkodhatok az életének jobbá tételén.

Témák