Szemforgató politikusok leleplezése | Háttér Társaság

Szemforgató politikusok leleplezése

Homoszexualitásukat titkoló, a melegek jogai ellen aktívan fellépő konzervatív politikusokról rántja le a leplet egy nagy feltűnést keltő amerikai dokumentumfilm, amelynek nemrég volt a premierje a Tribeca Filmfesztiválon, New Yorkban, s amelyet május 8. óta játszanak egyes amerikai mozik.

Az Outrage című film rendezője, a heteroszexuális Kirby Dick, akit munkájában támogatott Barney Frank, a képviselőház egyik nyíltan meleg tagja, azt vallja, hogy létezik ugyan a magánélet szentségéhez fűződő jog, de nem "a képmutatáshoz való jog", a melegek ellen szavazó politikusok megérdemlik a leleplezést, mert szemforgatásukkal fékezik a melegjogok érvényesülését.

A rendező olyan személyeket interjúvolt meg, akik saját állításuk szerint homoszexuális kapcsolatot létesítettek a melegházasság, a gyűlöletbűncselekményekre vonatkozó törvények, a melegek katonai szolgálatának engedélyezése és az AIDS kutatások finanszírozása ellen szavaztak.

Kirby Dick három év alatt 30 álszent homoszexuális politikusra vonatkozó pletykáknak járt utána. A film végül hat személyt pécéz ki, csupa férfit. A rendező magukat az érintetteket nem kérdezte meg, de idéz olyan dokumentumfelvételekből, amelyekben azok tagadják homoszexualitásukat vagy visszautasítják a szexualitásukat firtató kérdéseket.

A rendező az alapos utánajárásnak köszönhetően 100 százalékig biztos abban, hogy a filmjében szereplő információk hitelesek. Kirby Dick követi olyan újságírók példáját, mint Michael Rogers blogger (BlogActive.com), akik a szemforgató meleg politikusokra vonatkozó leleplező információk gyűjtésével és közzétételével szereztek ismertséget maguknak. Rogers például „népük szörnyű árulóinak” tartja azokat, akik meleg létükre a melegek ellen szavaznak a törvényhozó testületekben.

A filmben néven neveznek több szemforgató politikust, köztük Charlie Crist republikánus floridai kormányzót, aki nemrég alig leplezett alibiházasságot kötött egy leszbikus nővel, akivel nem is él együtt; a nő saját kedvesével lakik együtt. A politikus épp a minap döntötte el, hogy jövőre indul a szenátusi választásokon.

Az álszent politikusok között szerepel David Dreier republikánus kaliforniai képviselő, aki a melegek munkahelyi diszkriminációját tiltó törvény ellen szavazott, és ellenezte azt is, hogy súlyosbító körülményként vegyék figyelembe a homofóbiát a melegek ellen gyűlöletből elkövetett bűncselekményeknél.

A melegellenes meleg republikánusok listáján szerepel egy televíziós műsorvezető is: Shepard Smith, a jobboldali FoxNews tévécsatorna kommentátora, aki nem hivatalosan a republikánusok (melegellenes)melegügyi szóvivőjének szerepét tölti be.

A heteró Dick célja filmjével, hogy a szexualitásukkal kapcsolatos őszinteségre ösztönözze a politikai pályára törekvő fiatal melegeket.

Az igazságtalanságot, képmutatás ki nem állható Kirby Dick előzőleg a filmbesorolások önkényességéről forgatott dokumentumfilmet „This Film Is Not Yet Rated” címmel.

Hatter.hu

Témák