Jogerős a botrányosan homofób ítélet a pécsi gyilkosság ügyében | Háttér Társaság

Jogerős a botrányosan homofób ítélet a pécsi gyilkosság ügyében

"Jogos védelmi helyzetre" hivatkozva jogerősen felmentette a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki az őt molesztáló alkalmi ismerőse "halálát okozta" 2009 augusztusában Pécsett.

A táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa annyiban változtatta meg csütörtökön az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bíróság határozatát, hogy a 44 éves Dudás Sándort nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés vádja alól mentette fel.

A bíróság előtt előadott, a vádlott vallomásán alapuló tényállás szerint Dudás 2009. augusztus 27-én, egy átmulatott éjszakát követően ittasan jelent meg munkahelyén, emiatt hazaküldték. Útközben szeszesitalt vásárolt egy élelmiszerboltban, s szóba elegyedett a közelben lakó sértettel, aki azért jött le a lakásából, hogy megvegye a szokásos napi egy liter borát.

Beszélgettek, ittak, majd amikor a vádlott indulni készült, a férfi rávette, folytassák nála az italozást. A lakásban a vádlott már súlyosan ittas állapotba került, szintén ittas vendéglátója pedig poharazgatás közben a nemi szervéhez nyúlt. A vádlott ezen felháborodott, megpróbált elmenni, de a férfi nem engedte. "Többször rátámadt és igyekezett az ágyra teperni vendégét."

Dudás, "hogy szabadulni tudjon", dulakodott vele és többször megütötte támadóját. A "verekedéstől és a birkózástól elfáradva a sértett a padlóra került", a vádlott pedig egy fotelban pihent meg. A sértetthez a lakásba hazatérő édesanyja hívott mentőt, de életét már nem tudták megmenteni. Halálához a sorozatos bordatörés miatt fellépő belső vérzés és légzési problémák vezettek.

A Baranya Megyei Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlott "nem büntethető, mert jogos védelmi helyzetben volt, amikor visszautasította ismerőse homoszexuális közeledését, majd próbálta kivédeni annak támadásait. Azt pedig nem lehetett bizonyítani, hogy ennek során a sértett halálos sérülését a vádlott és nem a dulakodás közbeni esés, vagy esések okozták."

Hatter.hu

Témák