Nem talált gazdára a milliódolláros homoerotikus szoborcsoport | Háttér Társaság

Nem talált gazdára a milliódolláros homoerotikus szoborcsoport

Pán és HermafroditoszNem talált gazdára a Christie's aukciósház június 9-i árverésén egy 2000 éves homoerotikus római császárkori márvány szoborcsoport, amely a kéjsóvár Pán istenséget és a kétnemű Hermaphroditoszt ábrázolja, pedig előzőleg úgy becsülték, hogy a ritka szoborcsoportért akár egymillió dollárt is megadnak.

A 105 centiméter magas alkotás, amely a kecskelábú Pán isten és Hermaphroditosz (női testű, de férfi nemi szervvel rendelkező figura) küzdelmét ábrázolja, egykor egy gazdag római kertjét díszíthette - írta katalógusában a tekintélyes aukciósház. A kompozícióban a merev hímvesszejű, kidolgozott felsőtestű Pán egyik kezével megragadja a bal combjának támaszkodó az érzémi nőként ábrázolt Hermaphroditosz keblét, akinek azonban jól látszanak férfi nemi szervei is.

A szobor az első századból származik, de egy időszámítás előtti II. századi alkotás alapján készült, amikor rendkívül népszerűnek számított a vad erők és egy nimfa, illetve Hermaphroditosz közötti harc ábrázolása.Az ilyen szobrokat szívesen állították szépen gondozott kertjeikbe a gazdag rómaiak, mert a művek hatásos kontrasztot alkottak a környezettel.

A Christie's nem közölte, hogy mennyit ajánlottak a csonka szoborért, és hogy újra megkísérlik-e majd az elárverezését.

Hatter.hu

 

 

Témák