Molesztálással vádolják a kilenc adoptált fiút nevelő meleg párt | Háttér Társaság

Molesztálással vádolják a kilenc adoptált fiút nevelő meleg párt

A rabosított házaspárról készült rendőrségi fotóKét sajátja mellett kilenc adoptált fiút nevel egy meleg házaspár Amerikában, a Connecticut állambeli Glastonburyben, ám a pártfogoltjak közül ketten most szexuális zaklatással vádolják jótevőiket. Egy, már felnőtt gyermekük szerint a hányatott sorsú gyerekek szokványos bosszújáról van szó, amely gyakran a jótevő ellen irányul.

A 48 éves George Harasz és házastársa, a 43 éves Doug Wirth 2000 óta három "alom" problémás fiút fogadott örökbe, kilenc fiút, akik külön-külön egy testvércsoportot alkotnak. A népes család Harasz két vérszerinti fiával és azok anyjával él együtt a pár nagy, viktoriánus stílusú házában, ahol egy csomó kutyát is tartanak azért, hogy azok segítségével a szeretet és a törődés fontosságára neveljék a hányatott sorsú gyerekeket.

A Daily Mail című lap szerint a két apát még februárban vádolták meg két fiú molesztálásával. A gyerekeket még akkor elvették tőlük, a férfiakat fogságba vetették, házukat lefoglalták, és augusztusban újabb eljárás indult ellenük.

A pár kutyaterápiával is próbálta nevelni a nehezen kezelhető gyerekeketA pár nevelt fia, a 19 éves Carlos Harasz szerint apjai teljesen ártatlanuk, a velük töltött 10 év alatt soha nem tapasztalt bántalmazást a házban. Szerinte olyan hányatott sorsú gyerekek bosszújáról van szó, akik bűnbakot keresnek a szokványosnál nehezebb élethelyzetükért, és az ilyen bosszú gyakran épp azon felnőtteken csattan, akik megpróbálnak segíteni rajtuk. "Talán nem tudták elfogadni, hogy mi itt boldogan élünk" - vélte Carlos, aki idén kezdte meg tanulmányait a Connecticuti Központi Állami Egyetemen.

A meleg pár személyes kihívásnak tekinti, hogy gondozószülőknél nehezen elhelyezhető gyerekekkel törődjenek.

A legtöbb vádponttal illetett George Harasz akár évtizedekre is börtönbe kerülhet, ha a bíróság hitelt ad a molesztálási vádaknak.

Hatter.hu

Témák