Meleg családok is gurítanák a húsvéti tojást Washingtonban | Háttér Társaság

Meleg családok is gurítanák a húsvéti tojást Washingtonban

Amerikában egynemű családok azt tervezik, hogy tömegesen vesznek részt a Fehér Ház kertjében rendezett hagyományos húsvéti tojásgurításon abban a reményben, hogy sikerül felhívni a figyelmet magukra és elnyerni a nyilvánosság jóindulatát. Az első máris is sikerült: konzervatív csoportok azon törik a fejüket, miként rekeszthetnék ki az ünneplésből a meleg szülőket és gyermekeiket.

A hagyományos fehér házi tojásgurításon való kollektív részvétel ötlete a meleg családok egyesületétől származik. Jennifer Chrisler, a Family Pride Coalition ügyvivője szerint fontos megmutatni, hogy az egynemű családok „ugyanúgy részesei az amerikai élet minden aspektusának, mint a hagyományos családok.”

A terv ismertté válása óta gyűlölködő üzenetek tömkelege árasztotta el a koalíció elektronikus postafiókját, értésre adva, hogy az azonos nemű szülők nem kívánatosak az április 17-i eseményen, mert jelenlétük „elrontaná az ünnepet”. A fanatikus konzervatívok azon törik a fejüket, miként lehetne megakadályozni a részvételüket. Az egyik javaslat szerint a Fehér Háznak meghívásos alapon kellene megtartania az eseményt, a másik elképzelés szerint a konzervatív családok olyan nagy tömegben jelennének meg, hogy a melegek teljesen kiszoruljanak a Fehér Ház gyepéről.

A Family Pride Coalition felhívására már több mint 100 meleg pár jelezte, hogy elvinné gyermekeit a tojásgurításra, de az egyesület legkevesebb 400 meleg család részvételére számít. Azt tervezik, hogy „A szeretet teszi a családot” feliratú pólót viselnek majd. Jennifer Chrislernek, aki két ikerfiút nevel partnerével, eltökélt szándéka a részvétel a tojásgörgető versenyen, de azt mondta, hogy elállhatnak a tervtől, ha túlságosan nagy lesz a konfrontáció veszélye.

A fehér házi húsvétitojás-gurítás a 19. század közepétől élő hagyomány Washingtonban. A gyerekek egymással versengve fakanállal görgetik a festett húsvéti tojásokat a fűben. A részvételre jogosító ingyenjegyeket két nappal az esemény előtt, április 15-én reggel fél 8-kor kezdik osztani érkezési sorrendben. A Family Pride Coalition ezért szólította tagjait, hogy már előző este álljanak be a sorba, hogy biztosan belépőhöz jussanak.

Tavaly 16 ezer belépőt osztottak a tojásgurításra.

Hatter.hu

Témák