A Háttér üdvözli a Fővárosi Törvényszék döntését
A Fővárosi Törvényszék a mai napon hatályon kívül helyezte Budapest rendőr-főkapitányának a Budapest Pride felvonulást megtiltó múltheti határozatát. A Háttér Társaság a Melegekért üdvözli a bíróság döntését.
A bíróság a szervező Szivárvány Misszió Alapítványnak és az azt képviselő Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet ügyvédjének adott igazat. Mint a TASZ közleményből (Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!) kiderül: a bíróság nem fogadta el a rendőrség érvelését, hogy az 1500 résztvevőre tervezett rendezvény megtartása Budapest belvárosának forgalmát ellehetetlenítené, s ezáltal a közlekedés más útvonalon ne lenne biztosítható. A bírósági végzés kimondja, hogy a 2012. július 7-e délutánra bejelentett felvonulást – a tavalyi évhez hasonlóan – meg lehet tartani a tervezett útvonalon (Városliget – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca).
A Háttér Társaság a Melegekért, a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány egyik alapító szervezete üdvözli a Fővárosi Törvényszék döntését, amely megerősíti, hogy a szabad gyülekezéshez való jog mindenkit megillet. Bízunk benne hogy a jogsértő, az emberi jogokat semmibe vevő döntés hatályon kívül helyezése a jövőben gátat szab a rendőrség önkényes és diszkriminatív joggyakorlatának.