Halló, itt vagyok!: Írásos emlékek egy 1980-ban kezdődött rádióműsorról

A Halló, itt vagyok! című hétfő éjszakai rádióműsor közönségfogadtatása a rajongás és az elutasítás szélsőségei között ingadozik. És éppen ez mutatja, hogy sikere van. Ha csak rajongás fogad egy műsort, akkor kétes (mert gyorsan mulandó) a siker; ha csak elutasítás fogad egy műsort, akkor kétségtelen (vagyis gyorsan bevallandó) a bukás. Van-e titka a Halló, itt vagyok! sikerének? Minden sikernek van egy előre körvonalazhatlan, utólag nehezen földeríthető titoktartománya. Mi kellett a sikerhez? Először is: sok hallgató otthon a telefon mellett, aki kérdez és választ vár. Másodszor: egy hallgató a stúdióban, aki szintén kérdez, ám választ is ad. Harmadszor még több hallgató otthon a rádió mellett, aki csak hallgat, ám magában ugyancsak kérdez és válaszol. Negyedszer pedig: egy társadalmi hiány, amelyet ez a telefonos kapcsolatfajta betölt. Bármelyik tényező hiányzik, a siker elmarad. A kötetben meleg téma is található, például a Homok... című írásban, amelyben a műsorvezető egy homofób betelefonálóval beszélget, de erről esik szó előtte A legnagyobb büntetés és a Mit tehet? címet viselő interjúban is.