A vágyott idő nyomában

Pierre Forgue harminckilenc éves, nagypolgári család "elfajzott" sarja. Nemcsak azért elfajzott, mert irodalomtanár lett apja legnagyobb elkeseredésére, s nemcsak azért, mert az írásban, az irodalomban akarja megvalósítani önmagát, hanem leginkább azért, mert homoszexuális. Mindez az ő számára is probléma. Épp e problémaszövevényt akarja "kiírni" önmagából. A sok vonatkozásban önéletrajzi jellegű regény egyszerre szól arról, mit jelent homokosnak lenni, mit jelent írónak lenni, mit lehet és mit nem lehet megírni, és arról is, mi a szerelem (nemcsak fiúk és férfiak között, hanem metafizikai általánosságban is), miben áll az öregedés, mi az élet "értelme", vagy legalábbis, mi marad meg mint "értelem" egy nagy szerelem csődje után. Az irodalomtanárnak ugyanis akad számos kisebb-nagyobb kalandja, sok többé-kevésbé szenvedélyes szerelme, a "nagy" szerelmet azonban negyven felé közeledve éli meg, a nála csaknem húsz évvel fiatalabb Daniel, becenevén Duck oldalán. Talán túlontúl is sokat, túlontúl is nagyot akart a szerző, mindenesetre túlírta regényét, amely részben arról is szól, hogyan lett íróvá, hogyan született éppen ez a regénye, s arról is, miként lett homoszexuális, és persze főleg a Duck iránti nagy szenvedélyről. Az idősíkok váltogatása, az esszészerű betétek, az írás nehézségeinek taglalása, az elkészült részletek (e regény részletei) idézése meglehetősen nehéz, sokszorosan áttételes művé teszik a regényt, amelynek azonban a nagy szerelem leírása, az önfeledt boldogság óráinak, napjainak ábrázolása, majd a nagy csalódás, a szakítás tragédiája igazi sodrást ad. Jelentős mű, a klasszikus francia lélektani regény iskolájának figyelemre méltó teljesítménye, ám - nem minden olvasónak ajánlható, már csak azért sem, mert a szerelmi jelenetek leírása meglehetősen verista.