Az alkímiai konjunkció

A modern tudomány képviselői közül kétségtelenül Carl Gustav Jung /1875-1961/ volt az a személyiség, aki először merte komolyan venni az alkímiát, s aki ugyanakkor a legnagyobb figyelmet is szentelte neki. E komolyságot és figyelmet semmi sem mutatja jobban, mint az a több mint kétezer oldal, amelyet Jung – mind mennyiség, mind minőségi életművéből az alkímia tanulmányozásának szentelt. Jung óta már tudományos oldalról sem lehet az alkímiát pénzsóvár aranycsinálók áltudományos hókuszpókuszának minősíteni. Ma már mindenkinek illik tisztában lenni azzal, hogy az alkímia – amely komolyan vette a jézusi parancsot: „Legyetek… tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes!” – maga a scientia perfectionis, a tökéletesség tudománya, s tulajdonképpeni mivolta a modern tudományok közül nem annyira a kémiával, mint inkább a pszichológiával rokonítja. A jelen munka – mely először 1955 – 1956-an jelent meg – alkimista kifejezéssel élve nemcsak Jung alkímiai tematikájú munkásságának kvintesszenciája, hanem bátran tekinthető az egész életmű végső konklúziójának is. Ő maga önéletrajzi művében így nyilatkozott róla: Csak ezzel a könyvvel "lett pszichológiám végérvényesen a valóságba állítva, s mint befejezett egész, történelmileg megalapozva. Ezzel teljesítettem feladatomat, elvégeztem munkámat, amely most már megállja a helyét. S abban a pillanatban, amikor elértem a talajt, a számomra tudományosan még felfogható végső határába ütköztem, a transzcendensbe, az önmagában vett archeiptikus lényegbe, amelyről többé már semmiféle tudományos kijelentés nem tehető."