Jóakaratúak : Eumeniszek

A kettős anyanyelvű (angol-francia) író, Jonathan Littell New Yorkban született, 1967-ben. Jelenleg Barcelonában él. Édesapja, Robert Littell maga is író. Nagyszülei lengyel zsidó emigránsok voltak, akik a 19. század végén telepedtek le az Egyesült Államokban. Ugyanakkor Littell nem szívesen határozza meg magát zsidóként. Saját bevallása szerint számára "a judaizmus leginkább történelmi háttér." Jóakaratúak című regényét (2006), melyet két rangos francia elismeréssel (a Goncourt-díjjal és a Francia Akadémia regény-nagydíjával) is jutalmaztak, e nyelven írta, és az Éditions Gallimard jelentette meg. A volt SS-tiszt, Maximilien Aue regényes önéletírásaként elbeszélt történet a második világháborúban játszódik, legnagyobbrészt a keleti fronton (Lengyelországban, Ukrajnában, a Kaukázusban, az ostromgyűrűbe zárt Sztálingrádban). Littell bevallása szerint művét Claude Lanzmann Shoah című filmje mellett egy nácik által kivégzett partizánról készített fotográfia ihlette. A regény Franciaországban az elmúlt három év alatt több mint húsz kiadást megért, közel másfélmillió példányban fogyott, és azóta több más nyelven is sikert aratott (mint Németországban vagy Lengyelországban), valamint sok nyelvre még csak most fordítják (az angol kiadás szinte a magyarral egy időben jelenik meg, 2009 márciusában, a Harper Collinsnál, The Kindly Ones címmel). Littell 2002-ben kezdte az előzetes kutatást művéhez. Főhősét, Aue-t úgy alkotta meg, hogy elképzelte, ő maga miket tett volna, ha a háború előtti Németországban születik és nácinak áll. Littell 1994 és 2001 között egy nemzetközi humanitárius szervezetnek dolgozott, így jutott el keletre, regénye helyszíneire, többek közt Csecsenföldre. A Jóakaratúak (Les Bienveillantes) cím Aiszkhülosz Oreszteiájának harmadik darabjára, az Eumeniszekre utal. Az Eumeniszek (más néven Erünniszek vagy Fúriák) a bosszú antik istennői, akik a szülőgyilkoson torolják meg tettét. A drámában Oresztészt, aki megöli anyját (Klütaimnésztrát), hogy ezzel bosszút álljon apja (Agamemnon) haláláért, ezek az istennők veszik üldözőbe. Végül az ítélet alól a hőst Athéné istennő menti fel. Az ősi istenek, az Erünniszek tiltakoznak a döntés ellen, mivel úgy gondolják, hogy semmibe vették őket. Athéné bölcsessége azonban megoldja a kialakult helyzetet. Az ősi isteneknek lakhelyet és kultikus tiszteletet ígér Athénban. Mivel az Erünniszek elfogadják a döntést, így lesznek belőlük Eumeniszek: „Tiszteltek. Kegyesek, mi vidékünk jóakarói…” (Devecseri Gábor fordításában). Littellt – saját bevallása szerint – az Oreszteia szerkezete mellett a belőle sugárzó antik morál is megérintette. Ez minduntalan kitűnik a hét fejezetre – melyek mindegyikének címe egy-egy zenei tárgyú fogalom – tagolt regényfolyamot elbeszélő öreg Aue, a felelősségre vonást megúszó, művelt és érzékeny, volt SS-tiszt megállapításaiból, melyekkel saját akart és akaratlan gaztetteit, valamint a háború hozta szükségszerűségeket illeszti élettörténete ok-okozatiságába, hogy a szövegáradat folyamán a maga bonyolultságában vesse fel a „felelősségek” kérdését. Ő – Littell fiktív történelmi tanúja – az az embertelen embertársunk, aki megszólít bennünket, hogy olyasmit mondjon, amit legtöbbnyire nem akarunk meghallani. „Valójában azt is megtehettem volna, hogy nem írok. Végül is ez nem kötelesség. A háború után végig diszkrét maradtam; Istennek hála soha nem szorultam rá, hogy, mint egyes régi munkatársaim, önigazolási szándékkal megírjam az emlékirataimat, mert semmit sem kellett igazolnom, no meg pénzért sem tenném, mert így is elég jól megkeresem a kenyerem... Nem bánok semmit sem, a munkámat végeztem, ez minden; egyébként lehet, hogy később elmesélem a családi történeteimet is, de azok csak rám tartoznak; ami pedig a többit illeti, a vége felé, nyilván feszegettem a határokat, de akkor már nem voltam egészen önmagam, meginogtam, egyébként az egész világ ingott körülöttem, ismerjék el, nem én voltam az egyetlen, aki elveszítette a fejét... Gyarlóságaim ellenére - és van belőlük bőven - olyan ember maradtam, aki azt gondolja, hogy az emberi élet elengedhetetlen feltétele a levegő, az evés, az ivás, az ürítés és az igazság keresése. A többi szabadon választható." A volt SS-tiszt, Maximilien Aue regényes önéletírásaként elbeszélt történet a második világháborúban játszódik, legnagyobbrészt a keleti fronton (Lengyelországban, Ukrajnában, a Kaukázusban, az ostromgyűrűbe zárt Sztálingrádban). A felelősségre vonást megúszó, művelt és érzékeny öregember szenvtelenül mesél egykori akart és akaratlan gaztetteiről, a gyilkosságokról, melyekben passzívan vagy aktívan részt vállalt, felelevenítve az események kiváltotta egykori érzéseit, és szembesítve akkori gondolkodását a holocaust későbbi történelmi és irodalmi feldolgozásainak tanulságaival. Ez a soknézőpontúság, az elbeszélés naturalisztikussága - főként a halál és az aberrációk ábrázolása kapcsán -, valamint a háborús tények utólagos fikcióba ágyazottsága a maga bonyolultságában veti fel a "felelősségek" kérdését. Jonathan Littell fiktív történelmi tanúja az embertelen embertársunk, aki megszólít bennünket, hogy olyasmit mondjon el, amit legtöbbnyire nem akarunk meghallani. Több mint egymillió eladott példány csak Európában! Az istenek haragja elől a háborús bűnös csak a vallomásba menekülhet.