Az AIDS metaforái | Háttér Társaság

Az AIDS metaforái

CímAz AIDS metaforái
Közlemény típusaKönyv
Kiadás éve1990
KiadóEurópa Könyvkiadó
VárosBudapest
Oldalak száma135
Sorozat címeMérleg
Nyelvmagyar
SzerzőSontag, S
FordítóRakovszky, Z
ISBN szám978-963-07-5213-8
AbsztraktRészlet ​a könyvből: „Metaforán nem értek sem többet, sem kevesebbet, csak azt, amit a fogalom általam ismert legkorábbi, legtömörebb meghatározása – Arisztotelészé – magába foglal. "A metafora – írja Arisztotelész a Poétiká-ban, – annyit jelent, hogy egy dolognak valamely más dolog nevét adjuk..” Az a szellemi művelet, amelynek során valamiről azt állítjuk, hogy azonos egy másik, tőle különböző dologgal, vagy legalábbis hasonlít hozzá, egyidős a filozófiával és a költészettel, és a megértés legtöbb fajtájának, köztük a természettudományos megértésnek, éppúgy ez a „keltetőtelepe”, mint a művészi kifejezőerőnek. (Hogy ennek a ténynek kellő elismeréssel adózzam, a betegség metaforái ellen folytatott polémiámat, amelyet tíz évvel ezelőtt írtam, rövid, ám metaforáktól hemzsegő bevezetővel láttam el, ezzel a játékos ördögűzéssel próbálva megszabadítani magamat a metaforikus gondolkodás csábításától.) Persze az ember képtelen metaforák nélkül gondolkodni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem bölcsebb, ha bizonyos fajta metaforáktól óvakodunk, vagy legalábbis megpróbálunk lemondani róluk. Éppúgy, természetesen, minden gondolkodás egyszersmind értelmezés is, de ez nem jelenti azt, hogy nem helyes időnként fellépni mindenfajta értelmezés ellen."
Gyűjtemény
Szakirodalom
LMBT vonatkozás
főtéma
Raktári jelzet
son/aid
Archívumban elérhető
igen
Linkek

Témák