A transzvesztita és más történetek

"Bánáti Péter A transzvesztita és más történetek lapjain félmúltunk idejében kalandozik. Hálóját közös emlékeinkbe meríti, és a feledéstől megmenti a diktatúra évtizedeinek emberi és tárgyi maradékait. A lassan lepusztuló bérházakban, a lerobbant SZTK rendelőkben, a Híradó moziban, a fénytelen Budapest utcáin járnak-kelnek „hősei”, s fel-felbukkannak körülöttük házmesterek, párttitkárok, munkahelyi kollektívák tagjai.Minden és mindenki romlott kicsit – a kisebb-nagyobb magalkuvások és árulásoly nyomot hagynak az arcolyon. Bánáti Péter költői szövegekkel, másutt apokaliptikus képekkel vagy a végletekig vitt humorral fordul olvasóihoz. Irodalommá varázsolja a szürkeséget, hogy szívesen kövessük őt e feledni vágyott világba. „…elvette az asztalomról a Halálokok Magyarországon, 1978-79 című bizalmas KSH-kiadványt, nézegette az adatsorokat, táblázatokat. Hát nekem már nem is volna szabad élnem, kiáltott fel derűsen, és pergette tovább a lapokat. Te, fiam, nem akarsz lelőni?” „Mondjuk, amnéziája az egyáltalán nincs. Mindenre kristálytisztán emlékszik. Arra is, amikor a felesége kiadta az új szomszédoknak. Akkor már nem küzdöttek egymásért, nem küzdöttek az öregség ellen, nem tettek úgy, mintha tíz évvel fiatalabbak lennének, hogy csak elhatározás kérdése, és lefogynak nyolc kilót, járnak kocogni, újra bridzselni, csak elhatározás kérdése, hogy belevessék magukat a társasági életbe, jöjjenek-menjenek, ő visszaszerezze a jogosítványát, amit a szeme miatt vettek el, hagyta, nem ellenkezett, a nagy elszámolás szele megcsapta mindkettőjüket. De azért bízott benne, hogy korrektül leélhetik azt a kis időt, ami még hátra van nekik. Hát nem.”" Lásd. Mások 2005/2