De profundis | Háttér Társaság

De profundis

CímDe profundis
Közlemény típusaKönyv
Kiadás éve1924
KiadóGenius Könyvkiadó Rt.
VárosBudapest
Oldalak száma121
Nyelvmagyar
SzerzőWilde, O
Absztrakt

"Wilde-ot kétévi börtönre ítélték szodómia vádjával, megalázó és gyötrelmes rabság alatt a börtönben megírta legszebb költői művét, „A readingi fegyház balladájá”-t és a „De profundis” című vallomást a megaláztatás állapotáról. Sok dicséretet és nem kevesebb tiltakozást ébresztett „Az emberi lélek a szocializmusban” című tanulmánya. A szocializmus élő probléma volt az irodalmi körökben. G. B. Shaw és H. G. Wells a fabiánus néven ismert utópista szocialista társaság alapítói közt voltak. Az értelmiség körében különböző utópista elképzelések versengtek egymással. Wilde nem volt forradalmi szellem, de mélységesen humanista, aki remélte – mint a fabiánusok –, hogy az emberiség boldogítását békés úton is meg lehet valósítani. A cél az értékek köztulajdonba vétele. De miféle értékek is vannak? Wilde és vele számos széplélek szerint a legfőbb érték a szépség adta gyönyörűség. Ebben a tanulmányban az emberiség legfontosabb teendőjének tűnik mindenkit olyan műveltté és olyan árnyalt érzékűvé tenni, hogy arisztokrata és zsellér, gyáros és segédmunkás egyaránt felismerje, megértse és élvezze a szépséget. – Nyilván ez a legszélsőségesebb utópia, amit valaha is kitaláltak. De szép vallomás a szép értéke mellett." 1924 óta nem jelent meg Magyarországon.

Szerző háttere

ír szárm. angol költő, próza- és drámaíró

Kulcsszavak
angol irodalom
elbeszélés
börtön
melegek
Gyűjtemény
Szépirodalom
LMBT vonatkozás
jelentős
Raktári jelzet
wil/dep
Archívumban elérhető
nem
Linkek
Kulcsszavak: 
angol irodalom
elbeszélés
börtön
melegek

Témák