Bíborszín

A ​fehér déli irodalom kulcsalakja az elpusztíthatatlan és önpusztító, metszően józan és rögeszmés, istenváró és istenkáromló, könyörületes és kegyetlen ember – gondoljunk Flannery O'Connor egyszerű georgiai hőseire, akik szenvedélyes vággyal keresik a lelki kapaszkodót, vagy Carson McCullert, Katherine Anne Porter és Eudora Welty magányosaira, a szeretet-szerelmet szomjúhozókra, az önámítókra és a magukat kifejezni nem tudókra. nem véletlenül ők a színes bőrű Alice Walker fehér példaképei. Walker 1944-ben, a georgiai Eatontonban született, nyolcgyerekes szegény családban. Mint ízig-vérig déli író, érzi, tudja, hogy a déli ember nem véletlenül olyan, amilyennek az irodalom ábrázolja. Nála azonban a déli típus a fekete közösség világában jelenik meg – s többnyire asszony. „Csak nézd meg magad – vágja a Bíborszín (Kedves Jóisten) hősnőjének fejéhez a férje. – Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nő vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy.” És Celie, akinek fejlődését tizennégy esztendős korától egy emberöltőn át kísérjük figyelemmel, s aki hosszú-hosszú éveken át csak Istenhez írhatta leveleit, a maga embersége és két szeretett asszony segítsége révén mégis megáll a lábán, és szembefordul a sokszoros átokkal: „Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni se tudok… De itt vagyok.” Keresetlen egyszerűségében felemelő, mozgósító mű Alice Walker regénye, amelyből Steven Spielberg készített nagy sikerű filmet. Jelentős leszbikus szál Celie és egyik barátnője köött.