Borbélyok, frizőrnők, fodrászok : egy szakma és társadalma a modern kori Budapesten

Könyveket (eltekintve az eltekintendőktől) sosem véletlenül írunk. A tárgyválasztás és a megírás ideje nem csupán a szellemi személyünkről szól, sosem csupán az életút feltétlen megállója. Szándékkal vagy akaratlan, de mindig benne van a kor és a hely is, amelyben és ahol születtek. Kor-hely írás ez is, vírusszürkületben. Annak a mérhetetlen munkának kívántam emléket állítani benne, amellyel a borbély, a fodrász és a társszakmák űzői járultak és járulnak hozzá embertársaik sokaságának szépségéhez és önértékeléséhez, nárcizmusához és türelméhez a fenyegető világban, amely mára kifogyott az ígéretekből, s „amely az embert gyökerestül kiszakítja a megnyugvásból”. (Zeke Gyula)

A könyvet több mint 100 korabeli illusztráció gazdagítja, egyaránt érdekes olvasmány a társadalomtudomány, a történelem és az irodalom iránt érdeklődők számára. Az utolsó fejezet (Az AIDS ürügyén) kitér arra, hogy a járvány hazai megjelenése hogyan járult hozzá a borbélység megszűnéséhez, miként adott alapot a borotválás megtagadásához, és hogy mindezzel kapcsolatban milyen körlevelet küldött az Egészségügyi Minisztérium állami közegészségügyi és járványügyi főfelügyelője a fodrászoknak 1987 augusztusában. De azt is megtudhajuk, hogy a körlevél visszavonása után egy Váci utcai fodrászüzlet vezetője a TV Híradóban is nyilatkozott, fenntartva az AIDS-veszély miatti borotválás tilalmát, indoklásul azt hozva fel, hogy "rengeteg külföldi vendég, és a Belváros homoszexuálisainak is tekintélyes része megfordult itt".