Már megint lakótársat keresünk | Háttér Társaság

Már megint lakótársat keresünk

CímMár megint lakótársat keresünk
Közlemény típusaFilm
Bemutató éve2013
Játékidő117'
OrszágFranciaország
Rendező(k):Klapisch, C
Szereplők:Duris, R, Tautou, A, De France, C, Reilly, K, Holt, S, Bonaventura, F
Eredeti címCasse-tete chinois
AbsztraktXavier élete továbbra is tele van nem várt fordulatokkal, amelyek sajátos életfilozófiájának a következményei. Még mindig keresi a helyét a világban, és még mindig gyakorta bizonytalan, ám ezúttal már két gyermekes apaként próbálja megállni helyét, s ehhez mérten, felelősségteljesen igyekszik cselekedni a mindennapokban. Derült égből villámcsapásként éri, amikor gyermekei édesanyja bejelenti, hogy a gyerekekkel együtt New Yorkba költözik. Alig pár nappal az elválást követően Xavier már szintén egy New York-ba tartó repülőn ül, mivel nem bírja elviselni a gondolatot, hogy csemetéi nélküle nőjenek fel. New York számos nem várt fordulatot tartogat a számára: egy leszbikus pár gyermekének vérszerinti apja lesz; az állandó tartózkodási engedélyért feleségül vesz egy kínai lányt; majd újra rátalál a szerelem; miközben legújabb könyvét is sikerrel fejezi be.
SzereposztásRomain Duris (Xavier Rousseau), Audrey Tautou (Martine), Cécile De France (Isabelle), Kelly Reilly (Wendy), Sandrine Holt (Ju), Flore Bonaventura (Isabelle)
Kulcsszavak
nagyjátékfilm
vígjáték
New York
Gyermeknevelés
házasság
szobatárs
Gyűjtemény
Film
LMBT vonatkozás
jelentős
Archívumban elérhető
nem
Linkek
Kulcsszavak: 
nagyjátékfilm
vígjáték
New York
Gyermeknevelés
házasság
szobatárs

Témák