„Mit szólnak a szomszédok?” – Azonos nemű párok családjai és a rejtőzködésdilemmája

Amikor egy LMBTQ személy előbújik, vagyis vállalja szexuális orientációját vagy nemi identitását családtagjai előtt, azok ugyanazzal a dilemmával szembesülnek, amelyet az LMBTQ ember saját magára nézve éppen megoldott (Kuhar 2007). A szexuális orientáció stigmája „ragadós” (Goffman 1974), vagyis közvetve az érintett személy környezetét is stigmatizálja, ráadásul Magyarországon nincsenek olyan támogató közösségek LMBTQ emberek családtagjai, mint LMBTQ emberek számára. Ezért nem ritka, hogy a család titkolni próbálja családtagjuk hagyományostól eltérő szexuális orientációját vagy nemi identitását. Tanulmányomban azonos nemű párokkal, illetve családtagjaikkal készített etnográfiai interjúk alapján próbálom felderíteni, milyen tényezők befolyásolhatják a szülők előbújással kapcsolatos döntéseit. Az egyik ilyen körülmény a lakókörnyezet jellege: a sztereotípiákkal ellentétben falun élő szülők gyakran vállalják gyermekük azonos nemű párkapcsolatát, a kisvárosban élők viszont inkább félnek a másodlagos stigmatizációból eredő presztízsveszteségtől, és igyekeznek gyermeküket lebeszélni a nyílt önfelvállalásról. A környezet vélt vagy valós homofóbiája is befolyásolja azt, hogy egy családtag előbújik-e vagy sem. A családtagok rejtőzködése gyakran terheket ró magára az LMBTQ személyre; kénytelen folytatni a korábban alkalmazott rejtőzködési stratégiákat, ám ez már nem a saját döntése. Mindez gyakran konfliktusokhoz vezet, illetve olyan stratégiákhoz, amelyekkel az LMBTQ személy megpróbálja kiprovokálni családtagjai előbújását. Ugyanakkor mindennek a fordítottja is előfordul: olykor éppen az elsőként beavatott családtag veszi rá az LMBTQ személyt az előbújásra a teljes család előtt. Olyan családtagokra is hozok példákat, akik az előbújáson túl általánosságban is támogatják az LMBTQ emberek ügyét.