Gay Paris 1900-1940 : Une histoire du Paris interlope entre 1900 et 1940

François Buot az élvezetek és tragédiák e történetében megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy 1900 és 1940 között egy diszkrét, befelé forduló közösség uralta a "meleg Párizst" - eltekintve néhány sztártól, akik a középpontba kerültek. Negyven éven át, kihasználva a különösen toleráns törvényhozást, a "meleg Párizs" éjjel-nappal hivalkodott. Az inverzek, leszbikusok és transzvesztiták elfoglalták a zenés és táncteremeket, nyilvános parokoban ismerkedtek, számos bált rendeztek, és a színházak, nyilvános fürdők és bordélyházak sétányain találkoztak... Életformát, új kultúrát találtak ki, miközben éberek maradtak a mindig jelenlévő homofóbiával szemben. Ennek az alvilágnak nem voltak "közösségi" reflexei, hanem éppen ellenkezőleg, úgy tűnt, jól beilleszkedett a népes és ünnepi Párizsba. Az írók Carcótól Genet-ig ihletet merítettek regényeikhez, az avantgárd értelmiségiek pedig összecsaptak a homoszexualitás témáján. François Buot rengeteg, gyakran kiadatlan dokumentumra támaszkodva, köztük a "brigade mondaine" jelentéseire, névtelen levelekre, a bulvársajtóra és a népszerű irodalomra, ügyesen követi nyomon a párizsi alvilág történetét, annak helyeit és kódjait, egy olyan korban, amely éles ellentétben áll a következő évtizedek elnyomásával. François Buot történészi diplomával rendelkezik, és a szürrealizmus korszakának szakértője. Több életrajz szerzője, köztük René Crevel (Grasset, 1991) és Nancy Cunard (Fayard, 2008).

Dans ce récit mêlant plaisirs et destinées tragiques, François Buot bouscule l’idée d’un « gay Paris » dominé de 1900 à 1940 par une communauté discrète, repliée sur elle-même – hormis quelques vedettes sur le devant de la scène. Pendant quarante ans, profitant d’une législation particulièrement tolérante, le « gay Paris » s’affiche jour et nuit. Invertis, lesbiennes ou travestis investissent les music-halls et les dancings, racolent dans les jardins publics, animent de nombreux bals de quartier et se retrouvent dans les promenoirs de théâtres, les bains publics ou les maisons closes… Ils inventent un mode de vie, une nouvelle culture, tout en restant vigilants face à l’homophobie toujours vivace. Ce monde interlope n’a pas de réflexe « communautariste », mais paraît au contraire bien intégré dans le Paris populaire et festif. Les écrivains de Carco à Genet s’en inspirent pour leurs romans et les intellectuels d’avant-garde s’affrontent sur l’homosexualité. Exploitant de nombreux documents souvent inédits comme les rapports de la brigade mondaine, les lettres anonymes, la presse à sensation et la littérature populaire, François Buot retrace avec talent l’histoire du Paris interlope avec ses lieux et ses codes, à une époque qui contraste singulièrement avec la répression des décennies suivantes. Agrégé d’histoire, François Buot est spécialiste de la période surréaliste. Auteur de plusieurs biographies, on lui doit notamment celle de René Crevel (Grasset, 1991) et celle de Nancy Cunard (Fayard, 2008).