A szilánkok

Los ​Angeles, 1981 ősze. A tizenhét éves Bret az elit Buckley Gimnázium végzős tanulója, aki többnyire egyedül él Európát járó szülei luxusházában a Mulholland Drive-on, Mercedes kabrióval jár, gyönyörű barátnője van (illetve titkon néhány fiú diáktárs-szeretője), lelkes fogyasztója nemcsak a különféle tudatmódosítóknak, de a mozifilmeknek és az aktuális pophimnuszoknak is – és legfőbb vágya, hogy a középiskolát befejezve maga mögött hagyja ezt a konstans színleléssel járó kényelmes látszatéletet, és valóra váltsa regényírói ambícióit. Ám a gördülékenynek remélt átmenetet kamasz- és felnőttkor között egy új osztálytárs, a vonzó és rejtélyes Robert Mallory érkezése zavarja meg. Ráadásul a homályos múltú fiú nyomában feltűnik a színen egy holdkóros hippiszekta, a Másvilág Lovasai is, valamint a Pákász néven elhíresült sorozatgyilkos, aki fiatal lányokat rabol el, hogy groteszk „módosítások” segítségével „újraalkossa” áldozatait. Egyre sokasodnak a vészterhes előjelek, ahogy a téboly mind közelebb férkőzik a Buckley diákjainak gondtalan buborékvilágához – és miután a tragédia bekövetkezik, Breten egyre jobban elhatalmasodik a gyanú, hogy van valami kapcsolat Robert és a Pákász között. Bret Easton Ellis régóta várt új regénye mintha a szerzői életmű két legnépszerűbb, joggal kultikus darabját idézné meg: a Nullánál is kevesebb fásult hedonizmusa és baljós apátiája találkozik itt az Amerikai psycho gyilkos szerepjátékával és teátrális erőszakkitöréseivel. A szilánkok az ártatlanság elvesztésének kegyetlen krónikája, magával ragadó történet a ’80-as évek amerikai (láz)álmáról, nosztalgiáról és traumáról, vágyról és megszállottságról, gyanakvásról és paranoiáról – szövevényes, fordulatokban gazdag kalandozás önéletrajz és fikció határvidékén, melyet akár a szerző „sötét írói énjének” prózai eredettörténeteként is olvashatunk. „Nem voltak érdekeltségeim a való világban – miért lettek volna? Nem nekem való volt, nem felelt meg sem az igényeimnek, sem a vágyaimnak.”