Egyszarvúk

Barbora ​Hrínová Egyszarvúk című debütáló kötetének nyolc novellájában markáns generációs perspektívával találkozunk. Szereplői, bár környezetük alkalmanként furcsának tartja őket, pont olyanok, mint mi: átlagosak, szépek, csúnyák, társkeresők, nyugdíjasok, csellisták, jogászok, recepciósok, csetlők-botlók, hetero-, homo- vagy aszexuálisok, cukorbetegek, lúzerek… Mindnyájan másképpen mások. A szerző nem teljesíti az őt körülvevő kulturális tér diktálta elvárásokat, viszont nagyon pontosan és találóan tükrözi ezt a teret, függetlenül attól, hogy egy kávézóban, kocsmában, bérelt lakásban vagy a pszichiátrián, Pozsonyban, Tbilisziben vagy egy kelet-szlovákiai faluban vagyunk. Jürgen csaknem teljes egészében belepi a kinyitott kanapét. Ennek ellenére győzködi Terezát, hogy töltse ki a maradék rést, tetrisezze be magát mellé. – Nem szereted a spooning sleepinget? A nagykanál (általában a férfi) körbeöleli testével a kiskanalat (általában a nő), olvassa sebtiben a magyarázatot Tereza a telefonján a vécében. Megkérdezni nem merte, hiszen ez biztos olyasmi, amit tudnia kellene. A netes definíciót gyakorlati útmutató, valamint különféle tippek-trükkök egészítik ki arra vonatkozón, hogyan aludjon el az ember ebben a kellemetlen és kényelmetlen testhelyzetben. Tereza hirtelen támadt csodálattal gondol mindazokra a névtelen férfiakra és nőkre, akik gyakorlatilag zokszó nélkül praktizálják életük jelentős részében a szinkronalvást. Ő a fekete és fehér zokniban alvást praktizálja. A fekete és a fehér zoknit minden este a lábára húzza lefekvés előtt.