Alétheia ​él

Silberstein ​Alétheiának nem csupán a neve, hanem az élete is különleges. Ő Bán Zsófia mozaikokból összeálló családregényének az egyik elbeszélője és főszereplője. Nem véletlenül kapja ezt a nevet 1924-ben klasszika-filológus apjától, hogy aztán hosszú élete során többször is megtapasztalja: kacifántos dolog az igazság. Merthogy szó szerint így hívják: Ezüstkő Igazság. Vagy, ahogy ő maga írja egyik történetében: „Az igazság nem szép, de nincs mit szépíteni rajta.” És Alétheia – kevés barátjának és még kevesebb rokonának csak Ali – nem is szépít, amikor mesél. Tárgyakhoz és érzéki emlékekhez kapcsolódó közvetlen, intim és ironikus történeteiben megelevenedik a budapesti zsidó polgárság életvilága és tragédiája, a magyar történelem egy értelmiségi nő perspektívájából a harmincas évektől egészen a Covid-járványig. De az Alétheia él a beszéd mellett a hallgatás könyve is. Az életé és a túlélésé. Erős érv amellett, hogy a családokat nemcsak az elbeszélt történetek, hanem épp az el nem beszélt titkok is tartják egyben. Meg annak, hogy minden családregény a maga módján az. Így lesz a könyv másik főszereplője – és olvasója – Alétheia unokája, aki napjainkban találkozik nagyanyja hagyatékával, és szembesül családja és saját élete örvénylő múltjával. Fontos szál a regényben a női főhős fel nem vállalt leszbikussága.